Gróf Gvadányi József

Előszó

Részlet a kötetből:

A korviszonyok

Jó régi rege a Tellus regéje, de máig sem veszített költői igazságából. Eszmei magva, hogy a szülő-földdel való érintkezés erőnket éleszti, ifjítja, gyarapítja, szívünket tüzeli, bátorítja, küzdésre edzi, - annyiszor nyert fényes és csattanós bebizonyítást Magyarország és a magyar irodalom történetében. Mert a magyar föld, mintha csak Gaea titkos igézetét és csoda-hatását örökölte volna, bűvös körében tartja s nem csak testileg élteti, de lelkileg is erősíti a maga fiait. Annyi század folyamán, örökös háborúban, küzdve némettel és göröggel, tatárral és törökkel, pártos villongások között emésztve önmagát, - ez a nemzet el nem fogyott, de egyre szaporodott: pedig nincs a honnak talán egyetlen röge, melyet jó magyar vér nem áztatott és meg ne szentelt volna. Megáztatta és megszentelte: a diadal és dicsőség virágaival benövesztette. A magyar föld talán azért olyan vonzó, ereje talán azért olyan átalakító, hatása talán azért olyan bűvös? Idegenek telepedtek be, s a második és harmadik emberöltő már magyar, sőt hazafi; nemzeti büszkeségére és önfeláldozó honszeretetére nem rosszabb és méltatlanabb, mint a régi faj. Tűzzel a lelkében, mely a magyar föld ihletétől fogott lángot, szóval a vitahelyen és karddal a csatamezőn a szabadság eszméiért, az alkotmány jogaiért mindig kiszáll: erőszakos támadás és síma megkisértés veszedelmében mindig hű marad. Vissza