Gr. Széchenyi István "Blick"-je

Előszó

E töredékeket, ugy mint alább közöltetnek, azon tiszteletre méltó, gyakorlati müveltségü, de szerencsétlen magyarok egyike adta át nekem, kik anélkül, hogy valami bűnt követtek volna el, a durva önkény által üldöztetve kényszeritve valának hazájukat elhagyni - ha életüket a bitón vagy valamely börtön sötét fenekén végezni nem akarták.
Szándéka volt a kiadást személyesen eszközölni, de egy fájdalmas betegség meggátolta abban. Érezte hogy szive megszakad, s nem volt már képes arra, hogy azon javitásokat megtehesse, melyeket szükségesnek talála müvén, melyet bizonyára forma tekintetében is tökéletesitett volna, ha ideje marad, ámbár mint ő maga bevallotta, s mint a jelen kisérletből is látszik, telyesen incompetensnek érezte magát a német nyelv irányában.
Midőn őt legutólszor meglátogattam - hazájának sorsát keresü könynyek között panaszolván - igy szólott hozzám: "vegye ön ezen tarka barka aphorismákat, ugy a mint én azokat a legiszonyubb lélekfájdalom, s az időnként felvillámló reménysugár változó esélyei közt papirra tettem. Égesse el őket, de ha azt hiszi, hogy a sok szalma közt itt ott, talán egy értékes szem is találkozik, mi a gondolkodásra, és az "audiatur et altera pars" alkalmazására okot szolgáltathat, ez esetben rendelkezzék azokkal tetszése szerint."
Ezek voltak az utósó szavak, melyeket a halálra sebzett számüzött szájából hallottam. Vissza