1.031.456

kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát

A kosaram
0
MÉG
5000 Ft
a(z) 5000Ft-os
szállítási
értékhatárig

Volt egyszer egy szakérettségi

Előszó

A munkásosztály, amely hosszú harc után létrehozta a maga szakszervezeteit, majd politikai pártjait, kezdettől fogva kiemelt szerepet szánt a tanulásnak, a művelődésnek. A mozgalom vezetői már a... Tovább

Előszó

A munkásosztály, amely hosszú harc után létrehozta a maga szakszervezeteit, majd politikai pártjait, kezdettől fogva kiemelt szerepet szánt a tanulásnak, a művelődésnek. A mozgalom vezetői már a legelső időkben tisztában voltak azzal, hogy a tőkéseket csak tanult, művelt munkások szoríthatják sarokba, vitatkozhatnak velük bér- és életkörülményekről, s hogy a kétkezi dolgozók tömegeit csak ilyenfajta emberek foghatják össze, vezethetik céljaik elérésében.
A későbbiekben, amikor lehetségesnek látszott a tőkések rendszerének megdöntése, a munkásmozgalom vezetői a világ minden részében rámutattak arra, hogy a hatalom megragadása után a régen elnyomott osztályoknak, a munkásoknak és a szegényparasztságnak ki kell nevelnie új értelmiségét, amely a régi szakemberekkel együtt valósítja majd meg az új, fejlettebb társadalmi rendet. Vissza

Tartalom

Előszó5
A szakérettségi előzményei és fennállásának története7
Előzmények7
A szakérettségi és a szakérettségisek története8
Akiknek erejéből csak az érettségiig futotta18
Akik átbújtak a szivárvány alatt20
Szakérettségi és pedagógia23
A szakérettségi létrehozása, szervezete23
A szakérettségis pedagógia legfőbb tényezői25
A szakérettségisek létszámának alakulása a tanfolyamokon és a felsőoktatásban70
Anyagi és egészségügyi viszonyok76
A szakérettségis tanfolyamok és kollégiumok állami ráfordításai76
A felsőoktatásban tanuló szakérettségisekre fordított állami kiadások81
Egészségügyi viszonyok83
A kérdőívek néhány tanulsága84
A szakérettségi mai szemmel90
A szakérettségire emlékezve (Életutak, interjúk, portrék, levelek, hozzászólások)95
Volt egyszer egy szakérettségi... (Diószegi Csipetis György)95
Egy volt szakérettségis hozzászólása (Szentes László)96
Patronáltam a szakérettségiseket (Dr. Halasi László)99
Ha a társadalom lehetőséget nyújt (Nagy Róbert)100
Az elejétől a végéig (Pick Imre)102
Örömmel emlékezem! (Both Ferencné Árgyelán Lukrécia)109
Regényt is lehetne írni (Kovács László)111
Az egyén is fontos, de első a közösség (Virosztek Ferenc)114
A népi kollégiumoktól a szakérettségiig (Würtz Ádám)116
Tartozásunkat kamatostól visszafizettük! (Ricz Kálmán)118
A szakérettségis gondolatokhoz hű közkatona (Forintos György)120
Ez történt velem (Ipolyi Sándor)123
Nem voltak fogyókúrás gondjaink (Debreceni Andrásné)124
Büszke vagyok a szakérettségire (Dr. Szabó József)126
Az iskolapadtól a katedráig (Széles Sándor)127
Gyökereim a szülőfalumban vannak (Réti Mátyás)129
Az oktatómunka nevelőcentrikus volt (Dénes Pál)130
A szakérettségire emlékezve (Horn Gyula)131
Hol vannak az áldozatot vállaló fiatalok? (Kovácsné Polgári Ilona)134
Csak elsőszülött lányom bűbájos lénye miatt! (Kasza Mária)137
Nagyon nehéz, de szép volt! (Szűcs Lászlóné)138
Miből táplálkoznak az indulatok?140
Szakérettségizik egy család (Tábor család)141
Az egyetemet "cum laude" végeztem (Dr. Riczu Ilona)153
Kettőnk nevében (Dr. Nagy Béla)154
Mindig dolgoztam, soha nem unatkoztam (Avar István)156
A közös célért küzdők összefognak (Pásztor Józsefné D. Gizella)160
Jó visszaemlékezni (Dr. Horváth János)163
Népi kollégiumból kerültem át a szakérettségire (Ősz Gabriella)165
A NÉKOSZ és a szakérettségi kapcsolata (Pogány Mária)166
Szeretném megköszönni (Dr. Nagy Lajos)167
A férjem is szakérettségis volt (Kiss Józsefné)171
Szüleim papnak szántak (Dr. Medgyesi Iván)172
Helyt állunk az élet minden területén (Bíró Pál)173
Szívesen emlékezem azokra az évekre (Dr. Aleva György)173
Életem fordulópontja volt a szakérettségi (Kis János)175
Olyan forrás, amiből a mai napig tudok meríteni (Vizi Józsefné Varga Ilona)178
Erőnk és jövőnk végtelen! (Csanády János)180
Megszállottan tanultunk (Melcherné Szerján Piroska)181
Nehéz igaznak lenni, de jó! (Csányi Gyula)182
Tanáraink nagyon rendesek voltak (Petőcz Miklósné)189
A munkapadok mellők az egyetemek padjaiba (Tóth Béla)190
Nemzetiségi szakérettségire jártam (Deák Imréné)191
Nővérem is, férjem is szakérettségis volt (Horváth Nándorné Szemenyei Erika)191
A gyermekkori álom nem teljesült (Palágyi László)192
A példaképek útján (Steiger István)194
Margitszigeti találkozó (Szemesi György)195
Úgy érzem, életpályám sikeresnek mondható (Dr. Steindl László)198
Tanári emlékeim (Dr. Rejtő Magda)200
Naplótöredékek (Gulyás László)202
Gondolatok (Damásdi Júlia)204
Elsők között jelentkeztem (Szilágyi Imre)206
A tudásszomj vezetett bennünket (Dr. Tuza Sándorné Szabó Teréz)208
Emlékezés régi iskolámra (Szemes Mari)210
Tehát jól vagyok! (Lukács Erzsébet)213
A tanult emberfők sokasága a nemzet ereje (Kertész László)214
Jó alapot kaptunk az élethez (Nagy Ottó)215
Úgy érzem, elégedett lehetek (Wöller István)216
Helytállásunk hála volt! (Ludvig Vilmos)221
Kapunk társadalmi megbecsülést? (Dr. Szegedi Antal)224
Egymás után vettük az akadályokat (Pató Illés Ferenc)225
Kora reggeltől késő éjszakáig (Varsás József)227
Beszélgetés egy régi iskoláról (Dr. Salamon Jenő)227
Éltem a kapott lehetőséggel (Dr. Baksay Zoltán)230
Nem volt hiábavaló az iskolára küldésem (Dr. Barancsi Zoltán)233
A közösségért tenni (Bucs Ferenc)235
Nemes cél érdekében (Dr Giczi Ilona)237
Érdemes volt tanulni és becsületesen dolgozni (Garamszegi Nándor)239
Kaptam egy varázspálcát (Fazekas Istvánné Bodor Zsófia)240
Komolyan vettük a tanulást (Szőke Béla)242
Erős akaratom párosult a lehetőséggel (Dr. Szabó Róza)245
Két emlékezetes esemény (Vlasics József)247
Nem rajtam múlt! (Dr. Csontos Jolán)248
Eltávolítottak a főiskoláról (Vörös Lajos)249
Igazi emberséget tanultunk tanárainktól (Csomós Istvánné Nyeste Eszter)251
Kitűzött céllal mentünk tanulni (Csomós István)253
Tanulókört vezettem (Gémes Lajos)255
A barlanglakástól az érettségiig (Petró Katalin)255
Ma is ott dolgozom, ahonnan szakérettségire mentem (Demeter Józsefné Tóth Anna)257
A betegségemet is le kellett győznöm (Dr. Fenyvesi Olga)258
Küldetés hordozói voltunk (Papp Lajos)259
Makacsul végigkísérni életünket (Portré dr. Gölöncsér Gábor gépészmérnökről)260
A férjem is szakérettségis volt (Dr. Mutscherl Ferencné dr. Rózsa Elvira)264
Tudtunk egymásért harcolni (Dömötör Ottó)265
Harminc év után (Dr. Bana Lajos)266
Kitartóan tanultunk, sokszor éjjel is (Dr. Lengyel Sándorné)266
Az egyetlen tanulási lehetőséget a szakérettségi kínálta (Pásztor Károly)268
Pillanatképek derűs percekről (Az 1948/49-es évfolyam bölcsészosztályának emlékeiből)269
Mozaik (Horváth Tibor)271
Találkozunk Gyulán, az Erkel-fánál! (Bara György)273
A tudás fáját keresve (Dr. Csizmadia János)275
Emlékeim egy nyári előkészítő tanfolyamról (Mohácsy Viola)280
"A mi szívünk egy célért dobog"281
Részletek Gergely Ágnes Stációk című, 1983-ban megjelent regényéből282
Még egy szakérettségis hozzászól (Diószegi Csipetis György) (Felhasznált levelek: Ipari Szaktanárképző (Csomós Lajosné) - Ami a szakérettségit megelőzte (Bors Frigyes) - Három levél (Dr. Sass Béla)284
Dokumentum-összeállítás292
Utószó303
Jegyzetek341
Függelék
A szakérettségis kollégiumok jegyzéke346
Felhasznált irodalom348
Kutatott levéltárak355
A könyv megírását adatközlésükkel segítők névsora356
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv