Az öcsike/Az örök rejtély

Előszó

Részlet a könyvből:

Volt egyszer egy író, aki boldogan élt feleségével és három gyermekével. Oly boldog volt, hogy szinte el se hitte, és boldogsága közepette mégis sok könyvet írt az emberek boldogtalanságáról.
Nem a szerelem volt az, amiben legnagyobb boldogságát megtalálta, de az apai öröm sem, amelyet naivul oly természetes dolognak vélt, mint hogy ha szülők soha mást mint örömöt nem is lelhetnének gyermekeikben; de még az sem volt legnagyobb boldogsága, hogy az a ritka madár, amelyet csorbíttatlan ifjúságnak neveznek, még sok esztendei házasság után is úgy ült az ő házában, mint valami biztos fészekben. Legnagyobb boldogságának az volt a titka, hogy soha nem esett meg vele, vagy nem jutott tudomására olyasvalami rossz, amiről nem hitte volna, hogy erejével és egészségével legyőzheti. A szerencsétlenségek, amelyek fenyegetően fölbukkantak olykor, mint tovatűnő felhők eltűntek a látóhatárról, és utánuk még csak tisztább és szabadabb lett az ege. Legalább így hitte és ez a hit volt a valóság, amelyben élt.
A szegénységet, amely ellen szakadatlanul harcolt, mégis mindig bizonyos távolságban tudta tartani magától. Egyetlen ellensége volt csak, akivel sohasem mérte össze erejét és ez az ellenség a halál volt. Talán éppen az volt a férfiúnak nem a legkisebb szerencséje, hogy sohasem tartott sokáig attól, hogy a halál őt magát vagy a hozzá legközelebb állókat érhetné. Vissza