Bovaryné

Előszó

Részlet a könyvből

Ott ültünk mind a tanulószobában, amikor belépett az igazgató, utána egy új fiú, akin még nem volt egyenruha, és az egyik szolga, aki jókora pulpitust cipelt. A szundikálók felébredtek, s mindegyikünk úgy kelt fel, mint akit a munka közben leptek meg.
Az igazgató intett, üljünk le; aztán a felügyelőhöz fordult:
- Roger úr - szólt hozzá halk hangon -, figyelmébe ajánlom ezt a növendéket, most kerül az ötödikbe. Ha jól dolgozik, s jól viseli magát, átengedjük a nagyok közé, mert a kora megvan hozzá.
Az új fiú eközben ott állt a sarokban, az ajtó mögött, úgyhogy nem is igen láthattuk; falusi legénykének látszott, talán tizenöt esztendősnek, termetre magasabb volt mindegyikünknél. A haja elöl rövidre nyírva, akár egy falusi ministránsnak, s éppoly illedelmesen, mint zavartan viselkedett. Bár nem volt éppen széles vállú, zöld posztóból készült és fekete gombos zekéje biztosan szorította a hóna alatt, s vöröses csuklóján, ahogy kibújt a kabát kézelője alól, látszott, hogy nem ismeri a kesztyűt. Lábán kék harisnya volt, sárgás színű nadrágját feszesre húzta a nadrágtartója. Jó erős bőrcipőt hordott, szögeset, alig fényezettet.
Belefogtunk a leckék felmondásába. A fiú csak úgy hegyezte a fülét, úgy figyelt, akár egy szentbeszédre, s a világért sem merte volna keresztbe tenni a lábát, vagy felrakni a könyökét; amikor aztán két órakor megszólalt a jelzőharang, a felügyelőnek kellett rászólni, hogy odaálljon közénk a sorba.
Az volt a szokásunk az osztályba lépve, hogy földhöz vágtuk a sapkánkat, s így szabaddá tettük a kezünk; már az ajtó küszöbénél oda kellett vágni a pad alá, hogy aztán nekiütődjék a falnak, és minél több port verjen fel: ez volt köztünk a legújabb divat. Vissza

Fülszöveg

Gustave Flaubert alig harmincéves, amikor sok-sok ifjúi és romantikus kísérlete után 1851-ben hozzáfog az első nagy regényéhez, a Bovaryné-hoz. A legenda szerint barátai tanácsolták Flaubert-nak, hogy a romantikus könyvélmények és lírai utánérzések helyett legközvetlenebb környezetét próbálja megregényesíteni. Így nyúl hozzá egy Normandiában, Rouen közelében lejátszódott házassági drámához, valamint más, a kortól és a környezettől készen kapott "életdarabokhoz", és így alkotja meg ezekből a részletekből Emma Bovary életének és halálának történetét.
Így született meg ez a könyv, amely a romantika alkonyán a legmindennapibb élethez fordult élményért és ihletért. Ez az a könyv, amely egy kisváros szürke krónikáját és ezen belül egy kis polgárasszony szenvedélyes ábrándjait és szerelmi tévelygéseit a legtisztább epika magaslataira emelte. És ez az a könyv, amely egy házasélet szűk keretében egy kor, egy társadalom áramát is megcsillantja, magának az emberi sorsnak vágyálmaival és elkerülhetetlen kudarcaival. Vissza