Gyarmati-Paor Zoltán bravúrosan kidekázott krimijében a rejtelmes magyar középkor vérszomjas lovagokkal és kínzó enigmákkal tör be hazánk jelenébe. Egymás után érik támadások az ország legfőbb genetikai intézeteit, s nem tudni, mi a bűncselekmény-sorozat oka. Egyetlen szál köti össze a középkori módon és kegyetlenséggel végrehajtott rémtetteket: a laborok legutóbbi nagyszabású vizsgálatai hajdani csontminták genetikai rekonstrukciójára irányultak. Amikor Herczeg Roland hadtörténész bekopogtat az egyetem laborvezető kutatónőjéhez, Emmához, egyik pillanatról a másikra egy szédítő és végeláthatatlannak tűnő hajsza kellős közepén találják magukat, amely a Szent Korona és az Árpád-ház egyetlen ma élő leszármazottja körül forog. A szerző bámulatosan egyensúlyoz a hiteles történelmi ismeretek, a legfrissebb kutatási eredmények és a legvadabb fantáziaszülemények között. Ennek köszönhetően a dicső magyar múlt és nemzettudat nem porlepte fóliánsok penészes lapjairól ásítozik ránk, hanem a főhősökkel együtt kíméletlenül belezuhanunk a titkoktól, ármányoktól és tévhitektől terhes középkor útvesztőjébe, amelyben még a legfelkészültebb történészek is elveszítik a fonalat, kétségbeesve keresve a tudományos magyarázatot jelentő kijárat felé vezető nyomok egyre halványuló maradványait. Szimultán nyomozás zajlik jelenben és múltban, s mivel bármelyik pillanatban megsemmisülhet, vagy talán már meg is semmisült a magyarság legfőbb kincse, és halálos veszélyben az Árpád-házi királyok rendkívüli erőfeszítések árán megtalált trónörököse, a főszereplők egy másodpercre sem pihenhetnek meg. Miközben egy akciófilm lendületével és érzékletességével váltják egymást a fordulatokban gazdag események, a szerző szakszerűen és élvezetesen avatja be az olvasókat a magyar középkor legrejtettebb mélységeibe. GYARMATI-PAOR ZOLTÁN jogász, filmrendező, operatőr, fotós és grafikus. Emellett fekete öves kardvívó, okleveles természetgyógyász és improvizatív jazz-zongorista. A "Vonal-ciklus" kezdő kötete a szerző első szépirodalmi műve, amelyet több éves kutatómunka, valamint a hazai tudományos élet élvonalbeli képviselőivel - történészekkel, régészekkel, genetikusokkal, orvosokkal, nyelvészekkel, irodalmárokkal, harcművészekkel és nyomozókkal - való közös munka alapozott meg. A sorozat készülő további részei várhatóan újabb meghökkentő ismeretekkel és izgalmakkal fognak szolgálni a magyarság feledésbe merült titkait és hihetetlenül gazdag történelmét illetően.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.