Mindhalálig a kapuban (dedikált példány)

Fülszöveg

Élt 36 évet. Iszonyúan szűkre szabott idő. Ha még egyszer ugyanennyit lett volna köztünk, azt mondja rá a köznyelv: élhetett volna még...
Zsiborás Gábor tragédiája azért is megrázta a futballszurkolókat, a labdarúgó-társadalmat, de a sportban járatlan embereket is, mert három ikergyermeket hagyott árván, azon a pályán vesztette el az eszméletét, amelyiken tizenkét éven át oly sokszor ünnepelte őt a Fradi-közönség.
1993. szeptember 1-jén a Springer-szobor felőli kapuban melegített a válogatott edzőmérkőzése előtt. Feldobott, jókedvű volt, hiszen négy esztendő után kapott bizonyítási lehetőséget Verebes József szövetségi kapitánytól.
Akik ott álltak a háló mögött, szentül vallják, hogy csak úgy repkedett, annyira felszabadultan mozgott, hogy az mindenki számára meglepő volt. Alig három perccel később pedig már öntudatlanul esett össze...
Érthetetlen... Megmagyarázhatatlan... Annak a sportembernek az élete, akit mindenki az egészség szobrának tekintett, hogyan érhet ilyen véget? Történt-e orvosi mulasztás? Milyen volt a sportorvosi ellenőrzés?
A Mindhalálig a kapuban című kötetben megpróbálok ezekre a kérdésekre is választ adni, de elsődleges célom az, hogy ennek a nagyszerű kapusnak méltó emléket állítsak.
A beszélgetésekben hol Gabiként, hol pedig Zsigaként emlegetik. De volt, aki csak Zsibinek szólította. Régi igazság: a sportolók közül csak azt becézik a játékostársak, a drukkerek, aki közel áll a szívükhöz. Zsiborás Gábor ilyen szeretetre méltó egyéniség volt.
Élt 36 évet. Iszonyúan szűkre szabott idő a sorstól. Másoknak ennyi ahhoz is kevés, hogy tíz körmükkel belekarcoljanak a földbe, jelezve, itt jártak. Zsiborás Gabi bravúros védései, tizenhat esztendős élvonalbeli pályafutásának sok-sok momentuma vésődött belénk.
Emlékeket hagyott ránk... Vissza