Gyógynövények gyakorlati alkalmazása

Előszó

Amikor Paracelsus, az orvostudomány e közismert oszlopa, legelőször alkalmazott kémiai vegyületeket gyógyítás céljából, öntudatlanul is határkövet állított fel történelmünkben. Ő előtte a gyógyítás leginkább növényi drogokkal történt, amely drogok az ókori embernél igen nagy megbecsülésben részesültek. Azóta majdnem 400 év telt el és tudásunk, valamint gyógyszerkincsünk megváltozott. Az ősrégi tapasztalatokon alapuló kínai, babilóni, egyiptomi, föniciai, görög, római, arab stb. növénykultusz háttérbe szorult a gyáripar rohamos fejlődése folytán, a piacra dobott, mindinkább nagyobb mennyiségű kémiai gyógyszerek mellett. Az ó- és középkor kiváló tapasztalatai és gyógyeredményei a fiatal orvosnemzedék számára majdnem teljesen veszendőbe mennek, pedig a régi klinikusok azokkal az egyszerű drogokkal is kiváló eredményeket értek el. Igaz, hogy a drogokkal való gyógyítás az ősi népeknek majdnem kizárólagos gyógyászati fegyverét képviselte, de megadta legalább az emberiségnek azt a józan, természetes kapcsot, mely az emberiség és a világegyetem között kell, hogy meglegyen. Ez a természetes kapocs határozza meg helyzetünket a világegyetemben, sőt lényegesebb emberi mivoltunk természetes eredetét, a szerves és szervetlen világgal való szoros kapcsolatunkat bizonyítja. Az emberiség történelmi szempontból fiatal éveiben érezte, hogy ő a föld gyermeke és mint ilyen, az állat-, növény- és ásványvilággal a természetes egységet alkotja. Ezt a harmóniát látjuk az ókori népek istenvilágában is. Az ókori istenvilág nagyon is magán viselte a mindennapi emberit és mégis a maga egyszerűségében is óriási hatást gyakorolt eme ókori népekre. Miként az istenvilág, úgy az egyszerű nép is a körülötte fekvő buja természet kincsei között keresett írt fájdalmaira és meg kell hagynunk, nem egyszer éleslátással tudta kiválogatni a növényvilág sokaságából a kiváló hatású gyógynövényeket...

1936 december havában. Dr. Kókay Béla, belgyógyász-szakorvos. Vissza