Az utolsó huszárok (dedikált példány)

Előszó

Ez az interjúkötet egy mára letűnt kor utolsó tanúságtevőivel rögzített beszélgetésekkel ajándékozza meg az olvasót.
A kort, amely ezeket az embereket alakította, visszahozni már nem lehet. Az értékrendet viszont, amely őket formálta, meg kell őrizzük, ha élhető jövőt szánunk utódainknak.
Hatalmas ajándéknak tekintem, hogy lovas pályafutásom során hol főnökeimként, hol munkatársaimként, de mindig barátaimként találkozhattam ezekkel az emberekkel. Tőlük tanultam a szakmát, a mesterséget, és tőlük tanultam emberséget. Ma, amikor én oktatom a nálam fiatalabbakat, életem nagy kihívása, hogy a teljesen megváltozott külső körülmények, életfeltételek között, ebben a harsogóan hangos, erőszakos, önmegvalósítást hirdető hazug közegben hogyan plántálhatom a fiatalabbakba azt az értékrendet, amelyet tőlük tanultam. Az újbort új tömlőkbe kell tölteni, de az óbor értékeit meg kell őrizni.
Hat színes egyéniség életútját tárja elénk a kötet. Mindegyikük más, mégis mindegyiküket áthatja a Nagy Kálmán által röviden és világosan megfogalmazott értékrend: "Isten, haza, család."
A többiek nem mondják ki, de életükön átsüt ez a vezérfonal. Átsüt az, amit Hamvas Béla rendkívül egyszerűen így fogalmaz meg: "Az a tudás, hogy az életnek csak akkor van értelme, ha feláldozzuk, mindenkivel vele születik. Az élet csak akkor sikerül, ha feláldozom."
Ma a média hangszórói az ellenkezőjét harsogják.
A ló ma is önzetlenségre nevel, hiszen a lovasembernek, ha lóról száll, először lovának nyugalmáról, jólétéről kell gondoskodnia, csak azután gondolhat magára. Ez a kötet nagyban segíthet abban, hogy mai fiataljaink felismerjék, és tovább őrizzék ezt az értékrendet, a magyarság nemzeti és lovas szellemét. Vissza

Fülszöveg

"... Huszárokról írni mindig hálás feladat. Fergeteges rohamok, dicsőséges ütközetek, a magyar történelem megannyi felemelő, vagy éppen szomorú eseménye kimeríthetetlen téma.
Ez a könyv kicsit más. Van ebben is harc bőven, de elsősorban azokról a közöttünk élő idős emberekről szól, pontosabban szólaltatja meg őket, akik még aktív huszártisztként szolgáltak a második világháborúban.
Róluk szól, akik az üldöztetések ellenére is itthon maradtak és vállalták sorsukat, a börtönt, a mellőztetést, hogy végül ismét visszatérjenek szerelmükhöz, a Lóhoz. Igen, így, nagybetűvel, mert akit a varázs egyszer megérintett, az soha többé nem szabadulhat tőle.
Az utolsó huszárok. Sajnos igaz, mert a haditechnika fejlődése a lovat örökre kiszorította a magyar hadiszolgálatból, s csak egy vigaszunk marad, "ők" már nem szenvednek többet, mint annyi társuk milliószám viharos történelmünk során.
Az utolsó huszárok. Nekik szeretnék köszönetet mondani ezzel az összeállítással, megfogalmazva a huszárszellemet, ami hozzánk tartozik, magyarokhoz.
A huszárszellemet, amiből reméljük, az utánunk jövő nemzedék talán megőriz valamit!..." Vissza