Mifelénk

Előszó

Megmondtuk mi rögtön, Hogy aki első blikkre azt hiszi, könnyű dolga lesz - csak mert a feladat hízelgő, s kedvére valónak látszik az beleizzadhat meg.
Előszót írni György Péter új könyvéhez?, mi sem áll ennél inkább kézre, így nyugtázta előszóírónk a fölkérést, amikor habozás nélkül igent mondott, sőt - túlzás nélkül - még afféle csöndes öröm is eltöltötte, mi pedig már akkor kajánul néztünk össze. Hiszen hát miért ne?, hogyne!, lelkesíti magát azóta is, György Péterről, a szerzőről és életművéről - egyáltalán a hatásáról szűkebb értelemben pedig írásainak jelen gyűjteményéről nyilvánosan elmélkedni, hát ennél hálásabb föladatot kívánni se szabad.
Először is azért, kezdi előszóírónk, mert ha valaki, hát György Péter igazán egy valaki, úgy értve, hogy ő az, akit ismer mindenki - bizonyos túlzással persze aki az elmúlt húsz-huszonöt évben többé-kevésbé rendszeresen újságot olvasott, elméleti folyóiratokba és friss esszékötetekbe belelapozott, vagy a pesti bölcsészkarra járt, de legalább olykor egy-egy vitaműsor kedvéért is bekapcsolta a tévét vagy a rádiót. Legelsősorban pedig gondoljunk csak az Élet és Irodalom-előfizetőkre mint György Péter eminens ismerőseire, ha előszóírónk kifejezheti magát így.
Hát nem múlhat el úgy egy bekezdés, bólogatunk buzgón, hogy őrájuk ne gondolnánk.
Maradjunk abban, javasolja előszóírónk, hogy a szerző a mai magyar szellemi közélet legismertebb alakjai közé tartozik, előszóügyben tehát jótékonyan esik latba, hogy nem nagyon kell magyarázni, kiről is beszélek éppen.
Hát ebben éppen maradhatnánk, felelhetnénk, ám rendet csinálni, mondjuk, mindabban, ami a sok-sok ember fejében György Péterről szól, szerintünk nem olyan könnyű feladat. Vissza