A kosaram
0
80%-ig
még
5 db

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Évkönyve 2010

Előszó

Az évkönyvek az évszázadok során azért készültek, hogy a fontos, vagy az adott közösség számára fontos eseményeket időrendi sorrendben leírják. Nem törekedtek azok magyarázatára - mondhatjuk talán... Tovább

Előszó

Az évkönyvek az évszázadok során azért készültek, hogy a fontos, vagy az adott közösség számára fontos eseményeket időrendi sorrendben leírják. Nem törekedtek azok magyarázatára - mondhatjuk talán azt is, hogy ezt az időre bízták. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (Intézet) hatodik alkalommal jelenteti meg évkönyvét. Szándékunk nekünk is az, hogy a közművelődés évenkénti - a napi munkánkhoz is kapcsolódó - eseménysorát egy-egy kötetbe gyűjtsük, megörökítsük. Összegezzük az Intézet munkatársai által végzett meghatározó munkákat, illetve azokat a kapcsolódó eseményeket, helyi közművelődési kezdeményezéseket, amelyek a települések és a közösségek életében valami új irányt, valamilyen lehetőséget jelentenek. 2009-ben napi beszédtéma volt a gazdasági válság. A híráradat nyomán felkészültek lehetünk a gazdasági mutatók változásaiból, az egyéneket is nehéz helyzetbe hozó megszorításokról. Ugyanakkor sokkal kevesebb szó esik - mondhatni, hogy csak elvétve - arról a társadalmi és kulturális válságról, amelyben élünk. Mert nem birtokoljuk azokat a kompetenciákat, amelyek hozzásegíthetnék az állampolgárokat a cselekvéshez, mert az idők folyamán elengedtünk bizonyos értékeket, legyenek ezek eszmei-esztétikai vagy szociális értékek. Generációk felnőnek úgy, hogy nem kapnak kreatív mintákat a családban és a személyes környezetükben. Könnyen belesimulunk a hétköznapokba, s igyekszünk nem figyelni az egyenlőtlenségekre, a környezetünkben zajló kisebb-nagyobb egyéni és társas tragédiákra, mert úgy gondoljuk, hogy rajtunk úgysem múlik.
Közben persze sorolhatjuk azokat az ellenpéldákat, amelyek a fent leírt jelenségek ellenében szerveződnek. Mindig vannak felelős helyi vezetők és szakemberek, akik nem kívánnak belenyugodni a kialakult helyzetbe, nem csupán szemlélői, elszenvedői kívánnak lenni a körülöttünk folyó változásoknak, hanem éppen azok ellenében kezdeményező, cselekvő formálói is a fejlődésnek. Ezek az események a közművelődésben, a kulturális vidék- és városfejlesztésben nagyon színes tevékenységsort mutatnak. Vissza

Tartalom

Előszó 9
MŰHELY 11
A Kutatási Főosztály munkáiból 13
Dóri Éva:
Az amatőr alkotóművészet kiemelkedő eseményei 2009-ben 23
Bálványos Huba:
Sokan vannak alkotó emberek 33
Újfalusi Gábor:
Mi a PANKKK? 38
Menza Gábor:
International Filmworkshop, Budapest 2009 46
B. Hegedűs Katalin:
Informatikai kantáta három tételben az Erikanet megújítása kapcsán 48
H. Kovács Éva - Kovács Edit:
Szakmai vizsgáztatások 1976-tól 56
Kereszti Ferenc:
Kulturális pályázati lehetőségek 64
Dr. Kádár Zsolt:
Krízis és konfesszió - az Egyházi Közművelődési Egyesület konferenciája 71
Neveda Amália:
10. jubileumi Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál és magyar karnagyi szeminárium, 2009. július 30-augusztus 4 75
Vidor Ferenc:
A harmadik évezred küszöbén 88
RÉGIÓRÓL RÉGIÓRA 99
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjának pályázati felhívása (részletek) 101
Vozár Péterné:
KÖZKINCS a Nyugat-Balatonnál 102
Laczkó László:
A Közkincs pályázatok tapasztalatai az Őrségben 106
Gergye Rezső:
Hegyháti Toborzó, Vasvár, 2009. november 7 111
Angyal László:
„Zsindely van a háztetőn..." 114
Dr. Bokányi Péter:
Kőszeg és vonzáskörzetének közművelődési koncepciójáról 119
Dr. Sajó Gyula:
Közművelődés Váckisújfalun 122
Gárgyán István:
Száz év hagyományainak átörökítése 126
Berkiné Balasi Anikó:
A Művészetek Háza Pilisvörösváron 132
Majdanics Lászlóné:
A kulturális referensi munka bodrogközi tapasztalatairól 138
Simon Márta:
A kultúra mecénása 141
Joós Tamás:
A kistérségek közművelődési szerepe egy megyei intézmény szempontjából 144
MINŐSÉG ÉS KÖZMŰVELŐDÉS 153
Hunyadi Zsuzsanna:
Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155
Székely Gabriella:
Mi fán terem a minőségbiztosítás? 160
Zsille Dóra:
A Szekszárdi Szüreti Napok minősítő szemmel 167
FELNŐTT TANULÓK HETE 171
Borbáth Erika:
A felnőttkori tanulás köszöntése 173
Részletek a „Tanulni érdemes?!" és a „Kitűnőre vizsgáztunk!" című pályázatokból 176
HAZAI NEMZETISÉGEK 187
Lásztity Péró:
A Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanács (NKSZT) első öt éve 189
Iova Éva:
Nemzetiségi fiatalok jelene és jövője 198
HATÁRON INNEN ÉS TÚL 205
Hajnal Jenő:
A Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal 207
Halász Péter:
A hagyomány szerepe a közművelődésben 210
Romhányi András:
A tizedik Budakalászi Találkozó előtt 215
Nagy Anita:
Ister - Granum Eurorégiós rendezvények a Féja Géza Közösségi Házban 217
Győri Lajos:
Utazás a világ körül - 2009 - Ausztrália 220
Tóth Zsóka:
Petőfi versek - akcentussal 224
BESZÉLGETÉSEK, VÉLEMÉNYEK 235
Péterfi Ferenc: Az állam nem szolgál, hanem uralkodik 237
Mátyus Aliz: A „jól szövött társadalom" hiányáról 243
Daróczi Ágnes: „A cigányokról nem lehet anélkül beszélni, hogy Magyarország problémáiról ne szóljunk" 249
Halász Péter:
Beke Pál halálára 257
Kiemelkedő közművelődési események - 2010 261
Szerzők 265
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv