Gyulai Várszínház '71

Előszó

GYULA: A MAGVAR TÖRTÉNELMI DRÁMA egyik számontartott otthonává, sőt kísérleti műhelyévé lett. Az 1964-ben megnyíló Gyulai Várszínház szinte pillanatok alatt rátalált saját arculatára. Miszlay Istvánnak, a Várszínház művészeti vezetőjének sikerült kialakítania, azt, amit a kőszínházak oly nehezen találnak meg: a saját profilt. Ez a magyar színházi életben oly sajnálatosan nélkülözött feladatvállalás, mely Gyulát jellemzi: a magyar dráma újrafelfedezésének kockázata és bátor kísérlete.
Sárközi György méltatlanul elhanyagolt drámája, a „Dózsa" nyitotta a sort, hogy a „Bánk bán" után Szigligeti Ede „Béldy Pál", Madách Imre „Csák végnapjai" (Keresztúry Dezső újraköltésében). majd ismét Szigligeti Ede „A trónkereső" c. könyvtárakban, színházi raktárakban, dramaturgiák mélyén porosodó művei új, igaz életre keljenek a Várszínház sajátos, minden más szabadtéri színpadtól elütő jellegű deszkáin.
A Gyulai Várszínház nem csupán a Körösök vidékének egyik üde színfoltja, nem csupán „múltat és jeleni egyaránt idéző" szórakozási lehetőség, hanem országos figyelmet keltő, színháztörténetileg és művészetileg egyaránt jelentős vállalkozások műhelye is.
Az idén Erdély szülötte, a közel kilencvenesztendős Kós Károly szólalt meg a történelmi falak között. „Az országépítő" című kiváló regényből adaptált „István király" méltó reprezentánsa e képzőművésznek, festőnek, építésznek és írónak egyaránt jelentős alkotónak. S ugyanakkor a mű méltán illeszkedik az 1970/71- és - István király éve - ünnepség sorozatába is. Vissza