Előszó
A történészek - tisztelet a meglehetősen kevés számú kivételnek - nem tekintik komoly történeti forrásnak a fényképeket, s általában a képi dokumentumokat. Számukra mindennél fontosabbak a szentnek tekintett szövegek. A textus mellett minden forrás másodlagos (ha nem harmadlagos), minden csak ez után következik. A történeti könyvek döntő többsége szövegek alapján készül, s mikor előáll a véglegesnek tekintett kézirat, nos, a szerzők csak akkor gondolnak arra, hogy mondandójuk illusztrációja gyanánt s az olvasók megnyugtatása végett (nehogy megrettenjenek a végtelennek tűnő szövegtengertől) talán képeket is kellene mellékelni a szöveghez. Ezek általában a könyvkészítés utolsó utáni pillanatai, s ekkor már sok mindenre nem marad idő. Rosszabb esetben az unos-untalan publikált képek újraközlése merül fel megoldásként, vagy - jobbik esetben - valamelyik ismertebb muzeológus kollégát kérik fel képválogatásra - természetesen leheteTLen határidőkkel. A történészek döntő többsége tehát azt várja el a képektől, hogy mondandójukat megerősítsék, mintegy illusztrálják, ennek következtében a múzeumokban önálló kutatást általában nem végeznek - s ami még fontosabb -, a képeket nem tekintik önálló, mással nem helyettesíthető forrásnak, amelyeket ugyanolyan gonddal kell tanulmányozni és vizsgálni, mint a szöveges dokumentumokat. Talán azért tudom ilyen pontosan megfogalmazni, hogyan is vélekednek a történészek a képi dokumentumokról, mert magam is sokáig így gondolkodtam felőlük. Máig emlékszem arra a megdöbbenésre, amit akkor éreztem, amikor előző könyvem (Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története) kiadásának utolsó fázisában mégiscsak rászántam az időt, hogy magam gyűjtsek illusztrációkat a Nemzeti Múzeum történeti fényképtárában és a Széchényi Könyvtár különgyűjteményeiben. Megdöbbentett egyrészt a képi világ hihetetlen gazdagsága, másrészt az a felismerés, hogy ezek a fényképek, litográfiák, képeslapok, plakátok és nyomatok ugyanolyan fontosságú történeti források, s legalább annyit árulnak el a hozzájuk némi alázattal közeledőknek, mint a történeti szövegek. Ennek a könyvnek, amelyet most az olvasó a kezében tart, az ötlete tehát alkalmasint abban a pillanatban született, amikor ez a felismerés megfogalmazódott bennem. Szerettem volna egy olyan könyvet szerkeszteni, amelyben nem a szövegek, hanem a képek dominálnak, mintegy megfordítva az eddigi sorrendet, azaz a textus csak kiegészíti, illusztrálja a képi anyagot. Egyszóval - mintegy vezeklésképpen - szerettem volna visszaad ni a képek jogát az önálló életre, azaz jelentőségüknek megfelelően kezelni őket. Ezzel a könyvvel tehát alapvetően kettős célom volt: egyrészt a képeket önálló történeti forrásként kezelni (ennek megfelelően lehetőség szerint olyan formában és minőségben közölni őket, hogy történeti-művelődéstörténeti elemzésre is alkalmasaiul legyenek), ebből következően minél több olyan képet publikálni, amelyek eddig javarészt ismeretlenek voltak a kutatás számára.
Vissza