Munkásarcok

Fülszöveg

Mindig az volt a vágyam, hogy egyszer könyvem jelenjen meg és átadhassam egykori munkástársaimnak: "Nézzétek, bikficek, rólatok írtam." Emlékszem - a pillanat most is visszaleng - négy évvel ezelőtt, amikor a csavarhúzót, létrát töltőtollra cseréltem, így bocsátottak el: "Szervusz te vándormadár. Aztán majd írjál... és nevetve hozzátették - de rólunk ám!"
Így cselekedtem: "Munkásarcok" című könyvem alakjait villanyszerelő, esztergályos, kőműves barátaimról mintáztam. Hétköznapjaikat, vidám perceiket, civódó természetüket vetettem papírra. Megírtam Péter bácsi történetét; betegen szökött ki az ágyból, hogy a fonodában megjavítson egy befulladt gépet. Elmeséltem nevetve: Sztálinvárosban két talpraesett brigádvezető mint tanította meg volt nagykereskedők, tanácsosok, katonatisztek társaságát a proletárdiktatúrára". Bemutattam a Szeplőst, a kötnivaló kölyköt, Szirák bácsit, a nyughatatlan nyugdíjast. S helyet kértek a többiek is: Ferkó, Sándor és én, a három fenegyerek, a mindig békétlen vén Csutorás, és Bálint a kommunista...
Hétköznapok. Egyszerű történetek. Gyári munkások öröme, gondja él a sorokban. A mondatok emberi humanizmust példáznak és megállj-t kiáltanak a gonoszságnak.
Ezt akartam. Teljesült vágyam. Átadhatom első könyvem egykori munkástársaimnak: "Nézzétek, a történetek rólatok szólnak... Rólatok írtam, nektek." Ők elolvassák - s máris hallom - azt mondják majd, amit villanyszerelő koromban: "Óh, te, te, kicsit elfusiztad...csinálhattad volna jobban is."
S akkor majd én is azt felelem - kicsit szégyenkezve - mint régen: "Igazatok van barátaim... Legközelebb majd jobban igyekszem." Vissza