Előszó
Gyermekkoromban még anyám is szegetlen kenyeret takart hímzett vászon konyharuhába, s féltő gonddal helyezte a fehér damaszt abrosszal terített asztalra. Mellé került a szép tálban a fényesre törölgetett alma, a dió, s ha még akadt a kamrában, egy-két fürt töppedt szemű szőlő. Ennek a gyermekkori asztalnak széles, alsó lapja is volt ,ide tette anyám "kenyérkosárban" (szakajtóban) a búzát, mellé szitában, fehér vászon zsákocskákban a mákot, a lencsét, kicsi vesszőkosárban a maroknyi szénát és egy koszorú, szárával összefont fokhagymát.
Hagyományainkban különleges jelentősége van az ünnephez, a karácsonyi vacsorához terített asztalnak. Az erre kerülő ételeknek, gazdasági- és házieszközöknek, terményeknek, a gabonamagvaknak mágikus erőt tulajdonítottak. A szegetlen kenyér az élet teljességét, folytonosságát jelképzete. A lencse, a mák bőséget ígért, nagy szaporulatot, a dió egészséget, a fokhagyma távol tartotta a háztól a gonoszt, a rontást, a betegséget. Aki a karácsonyi asztalra tett almából evett, bármilyen távolra került is otthonától, hazavágyott, hazatért.
Vidékenként, tájanként, sőt falvanként változott, sóval ,mézzel, gombával stb. egészült ki a mágikus erejű termények, ételek, asztalra kerülő eszközök, tárgyak sora. Maguk az ilyenkor készült ételek is különbözőek voltak, de a dióból, a mákból, a lencséből mindig készült karácsonyi étel, később a hal, s tájainkon szláv hatásra a káposzta is fölkerült a karácsonyi étkek sorába.
Vissza 
