A szemmagasság a jó

Előszó

Mi tagadás, elfogult vagyok. Nemcsak a régi ismeretség okán - hiszen H. Németh Katalint akár tanítványomnak is tekinthetem. Mégsem ez a tény, a vállalkozás maga keltette fel rokonszenvemet. Örültem a szándéknak: készüljön „kataszter" a megyében élő képzőművészekről. Legyen legalább tudomásunk azokról, akik itt alkotnak körünkben, mégis, kevéssé a közvéleménytől, igazában leginkább csak a művésztársaktól számon tartva. Rokonszenves a megközelítés módja. H. Németh Katalin „beszélgetőkönyvet" bocsát közre. A művészi életutakat kissé lírizáló hangvétellel, de pátosz nélküli egyszerűséggel rajzolja meg. És - ha nem ódzkodnék a szóhasználattól, mondhatnám-alázattal. Nincs szereptévesztésben. Hangsúlyozottan nem ő, a partnere érdekes. A megközelítés egyetlen esetben sem szokványos, s bár mindig szakszerű, sohasem száraz vagy unalmas. A könyv választott címe telitalálat, és az írás pontos önjellemzése is: a „szemmagasság" emberi lépték. A szerző senkit nem idealizál. Tárgyszerű és pontos képeket fest. Éppúgy, mint a grafikáin - mondhatnám ha ez a hasonlítás nem lenne egyszersmind képzavar. Az életművek ebből a pozícióból közelíthetőek úgy, hogy a lényeglátó és aggályosan pontos megfigyelő visszaadhassa az egyes alkotók sajátszerűségét, a művészi kvalitások értékét. Nem találok jobb szót - bájos az ötletes címkép. A szerző mértéket vesz, maga azonban szinte személytelenül, nekünk háttal, csak gesztusaival van jelen. Ez a póztalan festői póz egyszerre képes kifejezni valamilyen becsülésre érdemes szerénységet, s ugyanakkor egy másokat, a művésztársakat szolgáló jó ügy iránti elkötelezettséget. Ajánlom a könyvet mindenki figyelmébe, s örülök, hogy nyilvánossá tételében kis szerepem lehetett. Dr. Kiss Gábor Vissza