XVI. Országos Akvarell Biennálé

Előszó

Részlet a könyvből:

"Adott a papír, a víz és a vízben oldódó festék. Illetve csak adott volt: most már gyakran más az alap, a hordozóanyag - vagy ha mégis maradt a papír, akkor a méretek módosultak; a megszokott középméret nagyobb ívnyivé nőtt -, valamint más az oldó- és rögzítőszer és más a színképző matéria is. A formai tisztaság, az egyértelműség, a szabályosság igénye odaveszett. Függelékszerű, adalékszerű, vagy főszerepet vállaló új mű-összetevők jelentek meg. Talán csak az a biztos, hogy a sík felület adott - vagyis jól bevált konvencióink szerint azért mégiscsak valamifajta festészetről kell beszélnünk -, még akkor is, ha ez az utolsó biztos menedékünknek vélt sík felület is szétzilálódik alkalmanként, s fondorlatos módon a térbe fordul, tárgyiasul. Az akvarell, a vízfestmény tehát így a század- és ezredvégen olyan megbontatlan-megbontott, síkba transzponált képszerűség, amely vízben oldott festéket és akvarellidegen, különféle anyagokat és akvarellfestészeti és más eszközhasználati metódusokat egyesít, ötvöz, szintetizál.
E meghatározási, kategorizálási kísérlet nem öncélú okoskodás: 1998-ban (is?) élesen felvetődött a kérdés, hogy meddig akvarell az akvarell, hogy hol a határ, ahol a vízfestmény-jelleg még meghatározó, és ahol a kiegészítő technikák és elemek nem sodorják át a "vegyes technika" mindent befogadó, már-már a jellegtelenségekbe süllyedő osztályába az alkotást. A vegytiszta, a kizárólagosan a vízben oldódó festéket alkalmazó technikával létrehozott kompzíciók mellett ma már vízfestményekként fogadjuk el azokat a műveket is, amelyek akvarellt vagy gouache-t is tartalmaznak. Lehetetlen ugyanis meghatározni az optimális arányt: mennyi legyen a műnem szabályai által megszabott és mennyi az attól eltérő rész, alkotóelem." Vissza