Ha kérdenéd (dedikált példány)

Fülszöveg

Telik az idő, ahogy a fény jár: nyugodtan, biztosan, véglegesen. Telik a történet, ám az életet nem a nagy események határozzák meg, hanem a másodpercnyi részletek: a gyermek egy sírkő rézsút árnyékát és aranyozott feliratát nézi, a kiskamasz az állomáson várakozó lány fenekét bámulja, a felnőtt pedig anyja ősz hajszálát találja a süteményben. Titkos sorsfordulók ezek, nagy szavak és látványos érzelmek nélkül. De nincs nehezebb, mint pontosan leírni egy-egy ilyen pillanatot. Jenei Gyula mestere a megfoghatatlan megfogalmazásának: biztos kézzel, mégis göyngéden nyúl a tárgyához, a részletekben megbúvó teljességhez. Akár a fényképész, akinek a képeiről olyan felejthetetlen figyelemmel ír, Jenei is kitartóan rögzít, de az ő megfigyelésének tárgya abban a kötetben elsősorban a múlt. És akár a fényképész, a költő is tudatában van saját felelősségének, hiszen a leírás tétje (akár a versolvasásé) nem egyéb, mint a teljes és tudatos átélés képessége. Enélkül "elenyésznek a részletek", az élet egységes mozaikja helyett csak értelmetlen idődarabkák maradnak.
A Ha kérdenéd az emlékezés könyve, de nem a számvetésé: minden pillanattal úgysem lehet számot vetni. Ahogy az egyik vers kérdezi: "végtelennel kezdett mondatnak hol a vége?". A költő mégis újra meg újra makacsul nekiül, hogy megírja a szüleit, nagyszüleit, a feleségét és a gyermekeit, az utazásait és a megérkezéseit, mindazt, amit látott és megélt, mert tudván tudja, hogy amiképpen mindannyiunk életének, az övének is vezetnie kell valahova, jelentenie kell valamit - ha mást ne, akkor legalább önmagát. Ettől az egyáltalán nem hivalkodó, de annál elszántabb, csendes heroizmustól lesznek igazán telítettek a versek és teljes a - voltaképpen befejezhetetlen - könyv. Vissza