A szeretet apostola volt

Fülszöveg

Varga Bélát, a legendás hírű balatonboglári plébánost, a nemzetgyűlés volt elnökét, a Független Kisgazdapárt volt alelnökét nem fűtötte olyan becsvágy, hogy az ő gazdag életének tanulságaival a magyar memoárirodalmat gazdagabbá tegye. Pedig lett volna mit papírra vetnie, hiszen olyan században élt, amelynek áporodott, diktatúrákkal telített levegőjében aléltan hevert az egész emberiség. Világosság és hűség Varga Béla papi és emberi útjának a legszembetűnőbb jegyei. Szent hivatásnak tekintette „egy új Magyarország megteremtéséért dolgozni, ahol nem lesz megvetett, kisemmizett parasztság, és valóra válik a keresztény tanítás." Az iránta megnyilvánuló tisztelet itthon és az emigrációban és a különleges tekintély kivívása azzal magyarázható, hogy véleményében és tetteiben mindig mértéket tartott és mérsékletet tanúsított. Nem volt ügy, amelyben szélsőségesen foglalt volna állást, mindig hajlandó volt kompromisszumra, ha úgy látszott, hogy az visz közelebb az alapvető magyar érdekek védelméhez és a közös célok megvalósításához. Amennyire lobogó volt a közéletben, a hit terjesztésében, annyira visszafogott, szerény és mértéktartó volt a magánéletben. Magánszenvedélye nem volt, csak a papi és a közéleti szenvedély éltette.
Nem ismert fáradalmat. Nem ismerte az idő fogalmát. Alig törődött földrajzi távolságokkal. Nem törődött önmagával. Nem ismerte az elzárkózást. Mindig nyitott volt, szívélyes, jókedvű, melegszívű. Bárki jött hozzá, megnyílt. Bárki távozott is, jó szavait küldte utána. Vissza