Hajdú-Bihar megyei üzemi tárlatok '88

Előszó

Napjainkban kevés kulturális rendezvény éri meg a tizennyolcadik évet. Ha megéri, az életképességének bizonyítéka, jelzi, hogy valós szükségletet elégít ki. Az élőtárlatok - köztük az üzemi tárlatok is - kiváló alkalmat szolgáltatnak arra, hogy korunkban, amikor az alkotó és a közönség kapcsolata világméretekben fellazult, meggyengült, gondolkodásra késztessenek művészt és műélvezőt egyaránt.
A közművelődés ma már kiheverte gyermekbetegségeit, s tudja, hogy nincs minden ember művészetre hangolva, azaz nem lehet mindenkiből rendszeres olvasót, zenerajongót, színházbajárót és képzőművészeti szakértőt nevelni.
E kiállítás sikerét sem azon kell lemérni, hogy megnézi-e minden dolgozó vagy nem. A lehetőséget erre azonban mindig az adott munkahely teljes kollektívája kapja. És ha csak néhány ember megáll és hatása alá kerül egyik-másik képnek, ha csak egy-két ember kap indítékot e látvány alapján arra, hogy ezután múzeumba vagy tárlatokra járjon, úgy a kiállítás mér elérte célját.
A közművelődés ma csak az apró lépések taktikáját alkalmazhatja, mert mire egy korosztályt felvértezett, akkorra belép a másik. Ily módon a közművelődés feladatai is mindig megújulnak. De ha vállalja, hogy folyamatosan és következetesen végzi dolgát - mint ahogy erre Debrecenben számos közművelődési forma és mozgalom a bizonyíték - úgy olyan hagyományt és rendszert teremt, mint amilyet teremtettek az üzemi tárlat kiállításai az elmúlt tizenhét évben.
A most útjára indult negyvenkilenc képzőművészeti alkotás kiválóan alkalmas arra, hogy egyesek szunnyadó érdeklődését felkeltse, másoknak pedig nem csak a művek, hanem a művészekkel történő személyes találkozások révén is motiválja, gazdagítsa szellemi, érzelmi igényeit. Vissza