Hajnal felé

Előszó

Részlet a könyvből:
Virradatra elkészült a fedezék. Esőtől nyirkos, komisz szeptemberi hajnal volt: a fenyők ködben lebegtek, s nem látszott az ég. Lopva, éjszakánkint dolgoztak, egy állóhónapon át; a németek alkonyat után nem igen merészkedtek le az országútakról, de nappal gyakran végigböngészték járőreik az erdőt: azt a néhány partizánt hajszolták, akit az éhség vagy a kétségbeesés még nem kényszerített a harc föladására.
Három méter mély volt az üreg, négy méter széles. Az egyik sarokba matrácot vetettek és takarókat; a földön, tömötten, tíz zsák krumpli, egy-egy zsák ötven kiló. Az egyik falba, a matrác mellett, tűzhelyet ástak; kéménye egy bozótba torkollt, néhány méternyire a fedezéktől. Az odut annak a páncélvonatnak a leszakadt ajtajával fődték be, melyet a partizánok a mult évben röpítettek levegőbe, a vilna-molodeznói vonalon.
- Ne felejts el naponta friss gallyat rakni a csőre - mondta az orvos.
- Nem felejtem el
- Vigyázz a füstre.
- Igen.
- És sohase említsd senkinek.
- Sohanem fogom említeni - igérte Janek.
Apa és fia, kezükben lapáttal, még egyszer megszemlélték művüket. Jó kis "krijovka" - gondolta Janek- jó kis fedezék; észrevétlenül búvik meg a sűrűben. Nem tudná kiszimatolni maga Stefek Podhorski sem, akit a vilnai kollégiumban inkább "Winnetu, az apacsok nemes vezére" néven ismertek. (Janekot rézbőrű körökben a dicsőséges Old Shatterhand címzés illette meg.) Vissza