1.034.149

kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát

A kosaram
0
MÉG
5000 Ft
a(z) 5000Ft-os
szállítási
értékhatárig

Toulouse-Lautrec

Szerkesztő
Fordító
Róla szól
Grafikus

Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve:
Kötés típusa: Varrott keménykötés
Oldalszám: 80 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv: Magyar  
Méret: 25 cm x 23 cm
ISBN: 963-9546-85-2
Megjegyzés: Színes és fekete-fehér reprodukciókkal.
Értesítőt kérek a kiadóról

A beállítást mentettük,
naponta értesítjük a beérkező friss
kiadványokról
A beállítást mentettük,
naponta értesítjük a beérkező friss
kiadványokról

Előszó

Az önpusztító, marginális, polgárpukkasztó művész alakja, amely az egész XX. század folyamán alapvetően meghatározta a művészekről kialakult képet, a XIX. század végén vált közkeletű... Tovább

Előszó

Az önpusztító, marginális, polgárpukkasztó művész alakja, amely az egész XX. század folyamán alapvetően meghatározta a művészekről kialakult képet, a XIX. század végén vált közkeletű sztereotípiává. A Simplicissimus nevű párizsi szatirikus politikai lap egyik 1910-es számában megjelent, sokatmondó karikatúrán egy meg nem értett festő látható, amint a családi élet felfordulása és a gyermekzsivaj közepette, játékok között gázolva műhelyében próbál reménytelenül ihletet találni készülő képéhez, miközben felesége egy szárító kötélre teregeti ki a mosott ruhát. A századfordulós Párizs művészvilágának zajos botrányai után elképzelhetetlennek tűnt a mindennapi élet, a polgári lét és a művészet összeegyeztetése. A festők között a francia köztudatban e fordulat elsősorban három mozgalmas, kicsapongó és botrányos anekdotákkal teli életű festőhöz kötődik: az 1903-ban, 55 évesen meghalt Paul Gauguin, a különc és hányatott sorsú holland zseni, Vincent Van Gogh, és mindenekelőtt a párizsi bohémlét egyik legextrémebb alakjaként hírhedtté vált, mindössze 36 évet élt Henri de Toulouse-Lautrec alakjához.
A XIX. századi „elátkozott festők" által tudatosan alakított újfajta művészkép mindazonáltal nem előzmények nélküli. A művészek önmagukról és a világhoz való viszonyukról kialakított képe a XVIII. század végének gyökeres politikai, kulturális és gazdasági változásaira vezethető vissza. Maurice Quentin de la Tour, az ancien régime prominens pasztellfestője 1765-ben jelentőségteljes önarcképet készített, amelyen a festő magabiztos udvaroncként, rizsporos parókában, bársonymellényben és kenetteljes mosollyal jelenik meg. A kortárs Chardin kevésbé önelégült pózban és szerényebb öltözetben ugyan, de ugyanígy egy szilárd alapokon álló társadalom jámbor és elégedett tagjaként ábrázolja önmagát. Húsz-harminc évvel később e békülékeny mosolynak már nyoma sem lesz az új generáció festőinek arcán. Az olyan fiatal művészek, mint Jacques-Louis David, Johann Heinrich Füssli vagy William Turner bonyolult érzelemvilágú, végletes, nyughatatlan ifjakként jelennek meg, akik önarcképeikről merész és provokatív tekintettel merednek a kép nézőjére. A romantikus kor lázadó ifjai és a XIX. század elátkozott festői közötti átmenetet Gustave Courbet képviseli, aki az 1840-es és az 1850-es években készített híres önarcképsorozatával megteremtette a marginális művész mítoszát a festészetben. E mítosz legtisztább kifejeződése a nevezetes Jó napot, Courbet úr című festmény. A mecénását, egy gazdag párizsi polgárt köszöntő Courbet bohém és tiszteletlen megjelenése, egyszerre arrogáns és dandys tartása nevetségessé teszi a társadalmi konvenciókat. Vissza
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv