Az én ötvenhatom

Előszó

Egyre kevesebben vagyunk, akik valóban átélték, cselekvő részesei voltak 1956 októberében megtörtént történelemnek. Az idő múlásával egyre hamisabb képeket festenek arról, mi is történt. Biztosan másképpen látják, akik a „közvetítést" nézik és másképpen látják, akik az eseményekben voltak. Az események sodrából sok-sok részlet látszik, de talán nem vehető észre minden fontos folyamat. Akik pedig távolról - térben és időben, politikai nézetben, - vizsgálják, azok a részleteket talán nem látják, holott a sok személyes részlet összetevője volt a történelmi esemény.
Ezzel a visszaemlékezéssel egy kisember, a „tizen-huszonéves" fiatalember, a magam részleteit szeretném hozzáadni az utókor által elfogadható forradalmi, történelmi eseményt tükröző képhez.
Átélője, cselekvő részese voltam 1956 forradalmának, amely nekem nem 1956 október 23-án kezdődött, hanem 1953 március 5-én, amikor meghalt Joszif Visszarionovics Sztálin. Ebben az írásban viszont nem akarom tükröztetni mindazt, ami az idők során rárakódott az eseményekre, az események emlékére. Azt akarom leírni, amit akkor, abban a tágabban vett időszakban tettem, láttam, gondoltam. Helyenként „elkalandozom", hiszen a történelmi esemény nem egyik napról a másikra következett be, a lakosság egésze, a munkások és parasztok valamint az értelmiség, az egyetemisták, sok-sok apróbb, nagyobb élménye rakódott egymásra és váltotta ki végül is a történelmi eseményt. Az „elkalandozás" talán képes bemutatni, néha milyen apróságok befolyásolják az embert, amikor a nagy döntéseket meg kell hoznia, amikor részt kell vállalnia a történelemben. Vissza