Halálszünet

Előszó

Részelt a könyvből:

"Másnap senki nem halt meg. Ez a tény, amely tökéletesen ellentmondott az élet addig megszokott rendjének, roppant zavart okozott a lelkekben, és ez minden szempontból jogosnak volt tekinthető, mert gondoljunk csak bele, a világtörténelem negyven kötete egyetlenegy olyan példaként megidézhető esetről sem tud, amikor előfordult volna valami hasonló, nevezetesen, hogy elmúlik egy teljes nap a maga szélbe szálló huszonnégy nappali és éjszakai, reggeli és esti órájával, és nincs egyetlen betegségből következő haláleset, egyetlen halálos zuhanás, egyetlen eredményes öngyilkosság, egyszóval semmi efféle, szó szerint semmi. Még autóbaleset sincs, pedig ez nem ritka az olyan ünnepi alkalmakkor, amikor a felszabadult szertelenség és a kelleténél több alkohol versenyre kel az utakon, hogy dűlőre vigye, kié az elsőbbség a halálba vezető úton. Az új év beköszöntét nem kísérte az ilyenkor megszokott, tragikus halálesetek sora, mintha csak a vénséges vén, kiálló fogú atroposz egy napra félretette volna az ollóját. Vér azonban folyt, és nem is kevés. A kábult, zavart, elkeseredett tűzoltók, akik csak nagy nehezen tudták legyűrni émelygésüket, a roncsok közül felismerhetetlenségig összetört emberi testeket emeltek ki, amelyek az ütközések matematikai logikája szerint halottak, mégpedig igencsak halottak kellett volna hogy legyenek, de súlyos sebeik és az átélt sokk ellenére életben maradtak, és ebben az állapotban jutottak el a kórházba a mentők fület szaggató szirénázása közepette." Vissza

Fülszöveg

Valahol valamikor egy tízmilliós országban egyik napról a másikra beszünteti tevékenységét a halál. Kaszáját a falnak támasztja, pihen, nem törődik vele, hogy miatta előtt-utóbb haldoklók százai fognak kilátástalan agóniában vegetálni. Az élőhalottak ellátása rengeteg időbe, pénzbe és türelembe kerül. Hozzátartozóik kétségbeesett cselekedetre szánják el magukat: külföldre viszik a szerencsétlen családtagot, mert az országhatáron kívül nincs halálszünet. Csakhogy a kegyeleti turizmus diplomáciai bonyodalmakkal jár, és etikai kérdéseket is fölvet. Különösen az után, hogy a "mapphia" is fantáziát lát az utaztatásban.
Fél év elteltével minden visszazökken a normális kerékvágásba, csak a módszer változik: már nem az ócska, rozsdás kaszájával öl a halál, és nem is bejelentés nélkül ragadja el, akit kiszemelt magának, hanem levelet küld áldozatainak. Kékeslila - hullaszín -borítékban. Egy héttel a vég előtt figyelmezteti őket, hogy itt az idő, végrendelkezzenek, búcsúzkodjanak. Bocsássanak meg és kérjenek bocsánatot. Készüljenek fel a megváltoztathatatlanra. mennyivel inkább illik ez a nőnemű halálhoz, mint a kasza! Mennyivel elegánsabb, tapintatosabb, nőiesebb!
A már-már idillien morbid ügymenet mégsem tökéletes, egy levél, egy férfi áldozatnak küldött értesítő ugyanis minduntalan visszamegy a feladónak...
Saramago legújabb regénye különös irodalmi csemege: irreálisba hajló művei közül az első, amelyet teljes egészében átjár a légiesen erotikus köntösbe öltöztetett fantasztikum. Vissza