-l' Budapesten születtem 1925-ben. A
j 1 Képzőművészeti Főiskola festő sza-
4 kán 1951-ben szereztem oklevelet,
i i 1945 óta vagyok kiállító művész.
^ Verseskönyvem elsősorban azon
i keveseknek , szól, akik - ismernek
' engem, és ennek ellenére szeretnek,
I vagy legalábbis [elviselnek, minda-
i ^ 'gm zoknak, akik valamilyen, számomra
K . ,if* I iisll érthetetlen okból úgy vélik, hogy érdemes engem megismerni, vagy egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogy egy festő tud-e valamit nyújtani az önkifejezésnek számára idegen területén.
József Attila szerint valami vagy művészet, vagy nem az. Nincs félművészet! Hogy mégis erre az aláaknázott területre merészkedtem, az az oka, hogy vannak az életnek olyan mozzanatai, amelyek nem a vizualitás élménykörébe tartoznak, annak eszközeivel nem fejezhetők ki. A versek mindegyike rólam szól, az élettel viaskodó emberről, némelyik az alkotó emberről, a művészsorsról,/a művészetről általában. .
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.