Szülei elváltak

Előszó

Részlet a könyvből:

A szőke Windauer egyszer feljött hozzá az algebra füzetéért és miközben ő a szekrényben turkált, csak úgy mellékesen megkérdezte tőle: - Hol az anyád? Akkor elsápadt, a térde megremegett és ijedten makogta, mintha valamilyen nagy bűnön érték volna: - Nincs idehaza! Ma már egészen tisztán él benne a jelenet és sokat gondolkozott fölötte, amíg végül is arra az eredményre jutott, hogy akkor érezte először: az ő szülei elváltak és ez tulajdonképpen szégyen!
Harmadikos volt akkor és ma már hetedikes. De az osztályban még majdnem mindenki úgy tudja, hogy az ő szülei is rendesen együtt élnek, mint akárki másé és tízpercekben, amikor néhányan megállnak a fűtőtestek mellett és otthoni dolgokról csevegnek, odaáll közibük, először csak éhesen és mohón figyel, aztán nem állja tovább, neki is kell már mondani valamit: - Az én szüleim tegnap este színházban voltak, azt hiszem a Bohémben, az apámnak tetszett a darab, az anyám nem volt túlságosan elragadtatva tőle és azt mondta apának; te öregem, igen hálás publikum vagy, neked minden tetszik. Akár hiszitek, akár nem, ezen majdnem összevesztek, mert apa természetesen nem hagyta magát és vitatkozni kezdett, kikérte magának, hogy ízléstelen, diákkorában színikritikusa volt a „Bácskai Közlönynek", ingyen járt az ottani színházba és a tanárok is szerkesztő úrnak szólították.
Mindezt gyorsan lehadarja és utána jobban érzi magát. Amíg beszél, úgy érzi, hogy mindez csakugyan igaz és látja maga előtt apát és anyát a hálószobában, a régi hálószobában a Lipót-körúton, a megbontott ágynál, apa a hálóingét keresi, anya meg húzza lefelé a selyemharisnyáját. Vissza