Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.
Ez a kötet tisztelgés. Annak az intézménynek a tisztelgése Hamvas Béla emléke előtt, amely két évtizeden keresztül munkahelye és egyben szellemi műhelye volt.
Hamvas Béla 1929. január 30-án havidíjas hivatalnoknak került a Fővárosi Nyilvános Könyvtárba és 1948. november 10-én a polgármester azzal menti fel a munkavégzés alól, hogy "szolgálati beosztásáról nem kívánok egyelőre intézkedni". E húsz év jelenti hamvas könyvtárosi pályáját, amelynek lépcsőfokai: először 1936. december 20-tól II. osztályú, majd 1942. január 1-től I. osztályú könyvtári tiszt, amikor pedig a központi lakáshivatalban és a Fővárosi Népművelési Központban töltött majdnem kétéves számkivetés után visszahelyezik a könyvtárba, könyvtári főtisztként említik. Főnökei meg voltak elégedve a munkájával. Enyvvári Jenő igazgató 1936-ban - Ravasz László sürgető kérdésére, hogy van-e reménye Hamvas Bélának a könyvtártiszti kinevezésre -, komoly és értékes embernek nevezi, akinek véglegesítése a könyvtár érdekében áll. Amikor 1938-ban elkészítette a válságról szóló bibliográfiát, a "kitűnően megoldott feladatért" külön jutalomra terjesztették fel, amit meg is kapott.
Előszó