Egyetemes irodalomtörténet főbb vonásokban III. (töredék)

Előszó

Részlet a könyvből:

A romanticizmus kora.

A romanticizmus. A megújhodás kora felszabadította az irodalmakat a francia hatás alól s a felvilágosodás íróinak hideg értelmi költése s a klasszicizmus megkötöttsége helyett a természetes közvetlenséget, a képzelőerő szabadabb működését hirdette. Századunk elején, Napoleoni győzelmei korában, a franciás irány ellen való küzdelem politikai térre lépett s az irodalmat a nemzeteik önfenntartási ösztöne vezette arra, hogy a francia elnyomással szemben nemzeti valóját kifejtve, a nemzeti öntudatot ébren tartsa. A romanticizmus az emberi szellemnek a rendkívüliben, csodálatosban, nagyszerűben való gyönyörködése volt. Az egyéniség és a szabadság jelszavával a mult század elején öntudatos költői irány lett: elsősorban a képzelőerő nagyobb szabadságát hirdeti s kiválóan nemzeti tárgyakat keres. Utóbb a költő egyéni tehetségét tartja az egyetlen mértéknek s tárgyait, minthogy a sivár jelien nem nyújthat felemelő eszményeket, a középkorból választja. Mert a romanticizmus felfogása szerint a középkorban eszmény és valóság, élet és költészet nem váltak még el egymástól. A középkor iránt való szeretet csakhamar a középkori intézmények iránt való rajongássá lett. Az írók foglalkozni kezdtek a mesével, mert az tér- és időbeli korlátok nélkül a fantázia féktelen csapongásának birodalma volt. Népmesék gyűjtése elvezette őket a népköltészet ismeretéhez s evvel a nemzeti irányt mozdították elő. Figyelmük szívesen fordult a Kelet fantasztikus világa felé is. A misztikust is kedvelték. Vissza