Hangszereléstan elméleti és gyakorlati alapon II.

Előszó

Míg a "Hangszereléstan" első kötete kizárólag a hangszerek ismertetését tárgyalta, addig e második kötetben a hangszerek összegezésével foglalkozunk, vizsgálván, hogy a vonós- és a fúvóhangszerek már külön-külön leirt hangszine mikép kombinálható egymással.
Elsajátitható-e a hangszerelés művészete tankönyvek olvasgatásával? Jól hangszerelhet-e az a komponista, ki csak a zongora teknikájában otthonos, mig a nagy zenekar hangszereit csak teoretikus művekből ismeri?
E kérdéseken már a legkitűnőbb pedagógusok is vitatkoztak, a nélkül, hogy ezekre határozott igen-nel vagy nem-mel felelhettek volna. Bajos ugyanis végérvényesen eldönteni a kérdést, melyik a virtuóz hangszerelés elsajátitásának helyesebb módja: vajjon az elmélet és gyakorlat egyesitésének fokozatos módszere, melynél a kezdő könnyű vonós-tételek hangszerelésétől úgy halad a legbonyolúltabb polifónikus, nagy zenekarra írt tételekig, mint a formaérzék fejlesztésénél a kisebb zenei mondatok és körök megszerkesztése előzi meg a két- és három-szakaszos dalformában, majd a rondó-, a szonatina- és a szonáta-formában végzett alaktani gyakorlatok sorát, vagy pedig az elmélet teljes mellőzésével a közvetlen tapasztalat-e az egyedüli mester, midőn vezérkönyvekkel megrakottan foglalunk helyet a szinházban vagy a hangversenyteremben, s ütemről ütemre haladva ellenőrizzük a már előbb áttanulmányozott hangszer-kombinációkat, megfigyelvén, hogyan hangzik a valóságban egy-egy hangszercsoport vezérkönyvi elhelyezése. Vissza