Hangyalesők

Előszó

Részlet a könyvből:
"- Kérem a jegyeket!
- Gerőváraljára, fiatalember? Gerőváraljára?
- Igen - két unott ásítás.
- Mindjárt gondoltam. Nohát, amíg a pénztárcáját előszedi, megírom a nyugtáját a büntetésről.
- Miféle büntetés? Mondtam már: Gerőváraljáig szól a jegyem.
- A jegy igen. A vonat az ellenkező irányú. Ha felébredt, szíveskedjék kitekinteni.
Valóban. Fenyővel szegett domboldal, mint kutyahát az ólat, tölti ki a rozoga ablakkeretet. Tisztás. Bozótos. Lógó szederbokor, utánam nyúlkálna, elkapna, mint ez a kalauz itt. Nem. Nem a váraljai töltések, hidak, kanyarok. Nem vehetem elő a tárcám. Nem szeretem, ha idegen sok pénzt lát nálam. Sok. Nekem az. Egész szabadságpénzem és még a mellékes: maszek óra javítások. A jegy árát s valami aprót előre a farzsebbe készítettem. Hogy én most szétgomboljam a zakót, a belső zsebet, kitárulkozzam ország-világ előtt, rongyos béléssel, ujjabélés biztostűvel odatűzve, az ingem megérkezés után szoktam kimosni.
- Mozgás, mozgás. Nem tölthetek ennyi időt egyetlen utassal. Monorréven ellenőrök szálltak fel. Hozzam ide őket? Vagy várjuk meg, amíg ideérkeznek?
- Mit akadékoskodik ezzel a fiúval? Úgy néz ez ki, mint akiről büntetést lehet legombolni? Réven két percet álltunk, az odavalósiakon kívül se fel, se le nem szállt vonatra más. Most azt fogja mondani, kalóz útitárs, hogy a túloldalon jöttek fel. Szűzanyám! Jobban kímélik azok annál a sevrócipőjüket. Dehogy másznak fel az éles köves töltésen. Itt ez az üveg kisüsti! Ketten, kalózostól hárman vagyunk a fülkében. Kinek lehet kifogása az ellen, hogy itt felejtsem?" Vissza