Előszó
Részlet a könyvből:
Bizony jól emlékszem még a pillanatra, amikor a balvégzet beköszöntött otthonunkba.
November elsején történt. Az ablaknál álltam, kint esett, ködös hideg volt.
Éppen...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Bizony jól emlékszem még a pillanatra, amikor a balvégzet beköszöntött otthonunkba.
November elsején történt. Az ablaknál álltam, kint esett, ködös hideg volt.
Éppen megettük az ebédünket, leányunk - Szunyognak vagy Szunyócinak neveztük - már ágyban feküdt. Egy emelettel lejjebb Vormann úr, az adóhivatali főtitkár, fuvolázott, mint mindig, amikor borotválkozott. És Karla rajtam varrt, hegy nadrággombot hátul, reggel az irodában szakad le.
- Állj már nyugodtan, Max! - kiáltotta Karla, - így nem tudom felvarrni ezt a gombot. Te meg, Szunyog, ne tornázz az ágyadban, hanem aludj!
- Ki halt meg a házban, fiacskám? - kérdeztem.
- Meghalt? Hogyan, miért?
- Három gyászcső jön be a házba... bizonyára a gyászintézetből.
Amikor a ködön keresztül tompán tükröződő selyemkalapokat megpillantottam, nem súgta bennem semmi sejtelem, hogy nekünk is szólhatnak, azért jönnek, hogy kis lakunkból hosszú időre sírba vigyenek minden boldogságot, minden békét!
Karla kijelentette, hogy a házban nem halt meg senki és szidta a lyukakat a gombon, mivelhogy a sötétben nem lehetett megtalálni őket...
Pedig ezalatt időnk lett volna, hogy az ágyat a tornázó Szunyoggal együtt áttoljuk a hálószobánkba és így kitérjünk a balsors elől!
Vissza 
