Mert ennek a hideg télnek nemsokára vége szakad...

Előszó

Újkígyós meglehetősen szerény kilátásokkal indult neki 1944 őszén a front átvonulása utáni új megszállásnak. A község népének zöme vallását gyakorló, hitéhez ragaszkodó katolikus. Erős nemzeti kötődése van, ráadásul az önfönntartás, a kisgazdai függetlenség eszményének vonzásában él. Ez a tudat ellenáll minden szélsőségnek, minden extrémitásnak, éppúgy elutasítja a nemzetiszocializmust, mint a kommunizmust. Minden effélében valami gyanús, munkakerülő alakoskodást, „úri huncutságot" sejt. Nemigen ereszthet mély gyökereket itt az 1945-ben a megye más településein nagy hévvel szerveződő Magyar Kommunista Párt sem. Apáink és nagyapáink szögedi gyökerezettségű közösségének ekkori életérzését, anyavárosi példával szemléltetve Bálint Sándor fogalmazza meg a legpontosabban: „Ott álltunk a székesegyház mellett, amely mintha nagypénteket ünnepelne: megostoroztatott és keresztre feszíttetett. Megszabadultunk, sorsunk azonban beteljesedett, a Városra új hódoltság szakadt: keresztünk tövében Mária sírdogál, az egek is könnyeznek."
Míg más falvakban, városokban 1945 márciusa és szeptembere közötti időszakban három számjegyű növekedést mutat a kommunista párt létszáma, addig Újkígyóson a megyében a legalacsonyabb. mindössze 5,1%-nyi a növekedés, összevetésképp Szeghalmon 813,7%-al, Békéscsabán pedig 614,8%-al nőt az MKP párttagsága. A mozgalomtól való idegenkedés később is adatolható, hiszen a Viharsarok Népe címen megjelenő megyei munkás és parasztújság 1950. március 05-i számában a következőképpen ír Rákosi Mátyás épp aktuális beszédének mérhetetlen hatásáról: *Újkígyóson, ahol azelőtt 1S-2S elvtársnál több nemigen vett Részt egy-egy taggyűlésen, ma már alig fér el a teremben az, aki később jön." Vissza