Harangszó

Fülszöveg

A Honvágy című novelláskötet folytatásaként született meg a Harangszó. Ebben a magányos horgász már nemcsak évszak-, erdő-, csend- és természet-szeretetét tárja elénk, hanem a több ciklusból álló novellafűzérek mögül kitűnik maga az érző szívű, szeretetre vágyó, az emlékekben vigaszt kereső, titkon romantikus lelkületű ember is, aki éjszakánként kis szobája mélyén, távol a hideg valóságtól, a kislámpa fényénél veti papírra érzéseit, gondolatait. Nosztalgiával emlékezik az egész életét meghatározó gyerekkorra és annak szereplőire. Írásaiban megelevenedik a táj, szinte halljuk a madarak csicsergését, orrunkban érezzük az esőáztatta avar jellegzetes illatát, a tücsökciripeléstől hangos éjszakában a távolból felénk száll az esti harangszó...
A harangszó mely elkíséri a halandó embert a születéstől az elmúlásig. De üzennek a fák, a virágok, a fények, a tárgyak, üzen a Nap, a Hold, s a csillagok. S nem kis meglepetésként néhány írásban megjelenik a kesernyés humor, amit jól érzékeltet a szerző a "tévedések" vígjátékában. Szinte Móricz Kis Jánosát látjuk Kovács úr tragikomédiájában. Pass Ferenc érzi rohanó világunk kegyetlen ridegségét, amikor az ember a külvilágtól az emlékeihez, a magányhoz menekül, de hiszi hogy valahol még maradt az emberi lelkekben jóság, tisztesség is, csak meg kell találni. Addig kell keresni amíg nem szólal meg a lélekharang... Vissza