Harmadvirágzás

Előszó

Részlet a könyvből:

"A magyar literatúra egyik fehér foltja: a szlovákiai magyar irodalom. Irodalomtörténeti fejezete máig sincs megírva, összegezője, összefoglalója még nem akadt. E kijelentésre és megállapításra - érzem, tudom -- sok szem fordul felém kérdőn és kérőn, szemrehányón és vádlón. Van egy nagy bűnöm, mulasztásom. Ügy mondják, úgy tudják, hogy ez összegezést, áttekintést nekem kellett volna elvégezni. Nekem, aki a ma élők között összességében és teljességében mint szemlélő és mint aktor a -legjobban ismerem anyagát és légkörét, és így már régen vállalnom kellett volna ezt a mindenki által rám szabott feladatot; nekem, aki kezdettől része és részese voltam ez irodalomnak, objektuma és szubjektuma ... Álljunk meg itt egy pillanatra1 talán épp ez az alany - tárgyi viszonylat hozza és adja az első akadályt; ez a rész-tudat, az aktív szerep jelenti a gátlást: magamról is kéne írnom, és ezzel az irodalomtörténet személyes vallomássá torzulna. Magamról hallgatni viszont nem lehet: határon innen és határon túl hiányolnák személyemet, szerepemet. A viszolygás tehát érthető. Amikor 1959-ben a „Plameü" című cseh folyóirat felkérésére rövid áttekintést írtam 1949 utáni irodalmunkról, az „Új Szó"-ban Gály Iván fejcsóválva jegyezte meg, hogy itt kényszerűen és így sajnálatosan épp az én nevem és szerepem maradt ki... Mentségnek ez azonban édeskevés; marad a refrén: van egy nagy bűnöm, mulasztásom. Van egy nagy bűnöm, de van egy bocsánatos felmentvényem is: az antifasizmus muszája! Az antifasizmus mint a korparancs műfaja! A kritikusból, akit tegnapi vigasztalan irodalmi helyzetünk amúgy is inkább irodalompolitikussá avatott, Hitler jöttével teljes elkötelezettséggel és energiával az antifasizmus publicistája lett." Vissza