Harmatlegelő

Fülszöveg

Valamikor régen, amikor már volt emberi tudás, de tudomány még nem létezett, a természet és a környező világ leírása költészet volt. Költészet, amely hiedelmek, mítoszok, regék és mesék útján, szájról szájra szállva, apáról fiúra hagyományozódva öröklődött nemzedékeken át. Ez az örökség azonban korántsem teljes. Minél messzibbre tekintünk vissza egy-egy nép kultúrtörténetében, annál több lesz a csonka, töredékes vagy éppenséggel felderítetlen részlet. Ez a megállapítás a magyarság ősi hiedelemvilágára hatványozottan érvényes. Népünk ezer évvel ezelőtt megélt eseményeinek, szokásainak és rítusainak zömét idegen népek krónikájából tudjuk csak vázlatosan feleleveníteni. A hazai írott források jóval később születtek, s krónikásaink többnyire az adott kor divatjának engedve vagy az uralkodó érdekeinek megfelelően "színezték", torzították az eseményeket. Ez a hajlam sajnos a legújabb kor kutatóiban is gyakorta fellelhető. A magyarság ősvallásának, hiedelemvilágának és szokásainak javarésze feledésbe merült, ezért ahhoz, hogy a sok esetben csak feltételezéseken alapuló állításaink szilárdabb alapra emelkedhessenek néprajzkutatók, régészek, nyelvészek és népdalgyűjtők további elemző munkájára van szükség. Nemkülönben nagy jelentőséggel bír éltető és megtartó gyökereink múltba vesző szálainak kibogozásában az összehasonlító nyelvtudomány. Rokon népeink nyelvkincsének a miénkkel való egybevetésével még további, ezidáig rejtve maradt adat kerülhet napvilágra. Kiváltképp ősi kozmológiai elképzeléseinkről tudunk a legkevesebb biztosat mondani, pedig a világról és annak keletkezéséről alkotott nézetek minden bizonnyal jelentősen befolyásolták a társadalmi élet megannyi mozzanatát. Vissza