Előszó
Részlet:
Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.
Szöveget marcona, barokk főúrral indítani: jó: ilyenkor valami zsibongó bizsergés bizsergeti az ember mellkasát, előre...
Tovább
Előszó
Részlet:
Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.
Szöveget marcona, barokk főúrral indítani: jó: ilyenkor valami zsibongó bizsergés bizsergeti az ember mellkasát, előre köszönnek neki a személyi számítógépek, a szakácsa pedig, mert mért ne volna szakácsa (kinek is?), meglepetéstül bárányfarkat ad föl rántva, ami olyan, mint a borjúláb, csak még finomabb, mert remegőbb, törékenyebb: édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelhetni, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásban.
Édesapám, vélhetően, édesapám volt az, aki kabátja alatt a festőpalettával visszament a múzeumba, visszaosont, hogy az ott függő képeit kijavítsa, de legalábbis javításokat eszközöljön rajtuk.
Rémlik, törte apám hosszan és mindhiába a fejét, hogy a legszentebb dolog mégis az, amire nem emlékezünk.
Vissza