Ezüsterdő, selyemrét

Előszó

Részlet az Ildikó Királykisasszony és a nótafa c. műből:

A királykisasszony és öreg dajkája ott ültek a barátságos szoba nyitott ablaka előtt, kezük serényen pörgette az orsót s az öreg dajka ajkáról folyt a meseszó. Ildikó királykisasszony figyelmesen hallgatta s kék szeme pillantása túlszállt a messze kéklő hegyeken.
- De szép meséket tudsz, dadus! Hol, kitől tanultad? - kérdezte.
- Hol, lelkem király kisasszonyom! Nagy sora van annak. Mikor olyan fiatal voltam, mint te, nagyon bánatos volt a szívem, egy kis vigasztalásért elzarándokoltam a Nótafához. Elvezetett az utam a Mesefa.előtt is, megállottam alatta, szakasztottam néhány szépséges mesevirágot, így jutottam hozzá. Tudod, lelkem, egymás, közelében zöldéi ja két fa s mindig más-más legényember az őrizője, nehogy gonosz kezek tépázzák örökkön nyíló virágait. De gyönyörű két fa! Nagy út volt odáig, keresztül kellett haladnom az élet kertjén is, amig célhoz értem. Nehéz út volt, de szép volt! Soha se sajnálom.
- Dadus, kedves, hát a Nótafa az milyen!
- Gyönyörű szentem! Tele van szebbnél szebb notalevéllel. Ha valakinek a szíve fáj, vagy nagy boldogsága vagyon, elmegy a Nótafához, megáll alatta, elsóhajtja bánatát vagy örömét a levegőégbe s a Nótafa azon minutumban új levelet hajt és olyan csudálatos szépen zeng hozzá, hogy halandó ember nem igen állja könny nélkül. Vissza