A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
Kovács Imrének, az 1980-ban New Yorkban elhunyt író-politikusnak a munkásságát foglalja össze ez a könyv a bibliográfia eszközeivel. A hatvanhét évet élt Kovács Imre írói pályája 1937-ben nevezetes munkája, A néma forradalom megjelenésével került az érdeklődés középpontjába. Ezt a könyvet az ügyészség lefoglalta, íróját bíróság elé állították, elítélték, egyetemi tanulnányai folytatásától eltiltották. 1944-ig cikkeket, könyveket írt, lapot szerkesztett, az 1938-ban megalakult Nemzeti Parasztpárt életre keltésén munkálkodott és jelentős szerepe volt a háború alatti úgynevezett földalatti szervezkedésekben. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt főtitkára és nemzetgyűlési képviselő lett Nagy lendülettel látott munkához, hogy a rombadőlt ország újjáépüljön. A kommunistákhoz való viszony és a parasztegység kérdésében szembekerült pártja baloldali képviselőivel. Kovács Béla elhurcolását követően kilépett a Nemzeti Parasztpártból. Az 1947-es választásokon még képviselővé választották, de ezt...
Tovább
Fülszöveg
Kovács Imrének, az 1980-ban New Yorkban elhunyt író-politikusnak a munkásságát foglalja össze ez a könyv a bibliográfia eszközeivel. A hatvanhét évet élt Kovács Imre írói pályája 1937-ben nevezetes munkája, A néma forradalom megjelenésével került az érdeklődés középpontjába. Ezt a könyvet az ügyészség lefoglalta, íróját bíróság elé állították, elítélték, egyetemi tanulnányai folytatásától eltiltották. 1944-ig cikkeket, könyveket írt, lapot szerkesztett, az 1938-ban megalakult Nemzeti Parasztpárt életre keltésén munkálkodott és jelentős szerepe volt a háború alatti úgynevezett földalatti szervezkedésekben. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt főtitkára és nemzetgyűlési képviselő lett Nagy lendülettel látott munkához, hogy a rombadőlt ország újjáépüljön. A kommunistákhoz való viszony és a parasztegység kérdésében szembekerült pártja baloldali képviselőivel. Kovács Béla elhurcolását követően kilépett a Nemzeti Parasztpártból. Az 1947-es választásokon még képviselővé választották, de ezt követően fenyegető helyzetében úgy érezte, el kell hagynia az országot. Előbb Svájcban, Franciaországban élt, majd 1949 őszén átkelt az óceánon. Életének felét emigrációban töltötte. Részt vett az emigráció szervezkedéseiben. Bejárta szinte az egész világot. Széleskörű politikai és írói tevékenységet fejtett ki. Mindig a magyarság érdekében. Ez a bibliográfia segítséget nyújt élete és munkássága tanulmányozásához.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.