Hat év a tudománypolitika szolgálatában (dedikált példány)

Előszó

Kötetünk szöveggyűjtemény. Válogatás az elmúlt hat év beszédeinek, előadásainak, leveleinek, sajtónyilatkozatainak anyagából. Főleg azok számára készült, akiket az érdekel, hogy miként alakult a Magyar Tudomány Akadémia és általában a hazai tudomány, kutatás helyzete a rendszerváltozást követő, mozgalmas évek során. A szerző, aki 1990 tavaszától 1996 májusáig, két cikluson át az Akadémia elnöki tisztjét töltötte be, történészként is kötelességének érezte, hogy egy ilyenféle forráskiadvánnyal az eljövendő kutatók munkáját elősegítse, és egyben számot adjon célkitűzéseiről, és arról, hogy ezekből mit sikerült megvalósítani. Nagyon sok színes részletnek főleg terjedelmi, de részben ma még más okokból is el kellett maradnia, de a fő vonalak talán így is kirajzolódnak. Annyival is inkább, mivel alapjában véve mindig ugyanaz a néhány probléma bukkan újra meg újra fel, különböző megközelítésben, a viták során.
Kezdettől fogva azt tűztük ki célul, hogy tudományos szervezetünk minden politikai befolyástól mentesen, saját szakmai szabályainak megfelelően, maga, autonóm módon dolgozza ki és vigye keresztül azt a programot, amely a megújulás és értékmegőrzés kettős alapelvéből következik. Politikán nemcsak valami olyan felső, hatalmi beavatkozást kellett értenünk, amilyen a letűnt rendszer idején oly nyomasztóan érvényesült. A kiépült érdekek konok, konzervatív védelme ugyanis, az egyik oldalon, meg a sértett indulatok, a változástól megmámorosodott, dilettáns érvényesülési vágyak pedig a másikon, ugyancsak politikai színezetet kaptak az új helyzetben, a falakon kívül és belül. E sokféle veszélyt mind ki kellett védenünk. Útját álltuk minden politikai boszorkányüldözésnek, hiszen méltatlan és képtelen dolog lett volna az Akadémiát politikai ítélőszékké alakítani; a kevés exponáltabbnak azt ajánlottuk, hogy vonuljanak most a csöndesebb, hátsó sorokba és szakmai munkájukkal mutassák meg alkalmasságukat. Igyekeztünk bevégezni a rehabilitáció ügyét, ideértve az 1949-ben ugyancsak kizárt irodalom és művészet visszavételét, egy önálló, társult testület, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia létrehozásával, amelyre - miután más szerző külön tanulmányának tárgya lesz - itt nem kell bővebben kitérnünk. Annál több szó esik viszont az alábbiak során az Akadémia szervezeti egységének helyreállításáról, az irányító szerepet játszó Központi Hivatal helyett szolgálatot végző titkárság felállításáról, még inkább és főleg pedig a kutatóintézeti hálózat mint jelentős szellemi, nemzeti érték megmentése és szabadabb mozgásterének biztosítása érdekében folytatott, hosszú küzdelemről, különböző mohó ellenfelekkel. Mindehhez persze múlhatatlanul szükség volt az új akadémiai törvényre is, amelyet már 1991-ben benyújtottunk, és amelyet hosszú viták után 1994 tavaszán végre elfogadott a parlament. Vissza