Határhelyzetek II.

Előszó

2008 őszén jelent meg a „HATÁRHELYZETEK I. Külhoni magyar egyetemisták peregrinus stratégiái a 21. század elején" című tanulmánykötet. A kötet magyarországi felsőoktatásban tanuló, de a határokon túlról származó hallgatók munkáit tartalmazta a magyar nyelvű felsőoktatásról, a munkaerő-piaci folyamatokról és a migrációs tendenciákról. A kötet megjelenése után a hallgatói kutatómunka folytatódott a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumában. 16 hallgató kezdte meg a kutatásokat, kutatók és oktatók támogatásával.
Anyanyelv és a többségi nyelv használata nem új téma a kisebbségkutatásban. Nehéz itt új „igazságokat" felmutatni, viszont a régi „igazságokat" újra kell gondolni. A körülöttünk lévő világ változásai megkövetelik, hogy mindig újra- és újragondoljuk ezt a kérdést. Nem véletlen, hogy a kötet jelentős része a nyelvhasználattal és az ehhez szorosan kapcsolódó oktatáspolitikával foglalkozik. A határokon túlra került magyarság a történelmi Magyarország megszűnte óta küzd anyanyelvének az élet minden területén történő használatáért. (Tegyük hozzá, korábban hasonló küzdelmet folytattak a nemzeti kisebbségek a soknemzetiségű Magyarország határain belül - száz évvel ezelőtt, a XIX. és XX. század fordulóján.) A kisebbségek anyanyelvének használatát, amely alapvető kisebbségi jog, a szomszédos államok nacionalista politikai elitje (ez nem jelenti a teljes politikai vezető réteget) újabb és újabb eszközökkel próbálja gátolni. Magyarországról nézve érthetetlen, felfoghatatlan a félelem a történelmi, a nacionalista és a modem magyar identitás fennmaradásától, és érthetetlen az asszimiláció ilyen fokú erőltetése. (A jövőben talán meg kellene próbálni a „másik fél" szemszögéből is megvizsgálni ezeket a félelmeket és törekvéseket.)
A nemzeti nyelvű alap- és felsőfokú oktatás hiánya vagy elsorvasztása az adott nemzeti kisebbség megszűnéséhez vezet. Nemzeti identitása okán a szülő lehetőség szerint magyar iskolába járatja gyermekét. Gyakran azonban a nemzeti érzelemnél és összetartozásnál erősebb ösztönző az egyéni boldogulás, a gyerek felemelkedése, a jobb élet reménye. Márpedig a többségi nemzeti nyelven oktató intézményekből könnyebb az előrejutás - az adott országban. (Ezt erősítik még különböző oktatási és nyelvhasználati törvények.) Aki pedig - a példa kedvéért - évekig ukránul beszél és tanul, a magyart egyre kevesebbet használja, könnyen végleg elszakadhat a magyarságtól, országon belül - a földrajzi távolságok miatt - akár a szülőföldjétől is. Megoldást jelenthet, ha a magyar oktatási intézményben tanuló diák felsőfokú szinten sajátítja el a többségi nyelvet. Annak a diáknak, aki vissza akar térni a szülőföldjére, vagy legalább kapcsolatot akar tartani vele, járjon szülőföldi vagy magyarországi magyar nyelvű intézménybe, folyamatosan tanulnia kell a többségi nemzeti nyelvet is! A munkaerőpiac is jutalmazza a több nyelven beszélő munkavállalót. Anyanyelvi szintű szaktudás, többségi nemzeti nyelv választékos használata együtt sem elegendő. Legalább még angolul is meg kell tanulnia a diáknak. Három vagy négy nyelven beszélni, tanulni pedig sok energiát követel. Sokszor meghaladja ez a diákok képességeit és lehetőségeit. Elvárható egyáltalán ez a hatalmas erőfeszítés a magyar diákoktól? Vissza