Hátra arc!

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
Egy pár fekete csizma kopog a gyárudvaron. Tétovábban, óvatosabban halad, mint illenék a remekbe szabott katonacsizmához, amelyet gazdája nem is poros gyakorlótérre szánt, hanem parádéra, sétákra a hölgyekkel, táncra a vendéglők olajozott padlóján. Az ilyen finom vonalú csizma csak arra való, hogy az ember a térdére fektesse, elégedetten veregesse a szárát, miközben mulatságos dolgokat mesél, vagy az elöljárója előtt összecsapja a sarkát férfiasan. A gyárudvar azonban rosszabb a hepehupás gyakorlótérnél is. Lépten-nyomon tócsák csillannak, az öblös kéményekből korom száll, az épületek közt vezető utakon salaktörmelék, ócskavasak hevernek. Egy óvatlan pillanat, máris a csizmára csöppenhet a malter,amit a kemencemunkások ejtenek le bizonyára szándékosan, az állványokról. A csizma gazdája, az öntödei írnok, titokban egy nap százszor is törülgeti a csizmáját. Sőt! Az az elérzékenyült mozdulat, amellyel hozzá közeledik, hasonlatos a szerelmes férfi leggyöngédebb simogatásához. Amikor a bokszbőr visszanyeri fényességét, tulajdonosa arcán mosoly ragyog. A jókedv még a bajusza hegyére is kiül, az örömtől a szőrszálak is beleborzonganak. Csettint, elégedetten nézegeti a recézett rámát, a lábához simuló csizmaszárat, ahol a varrás cifra hurokmintában végződik.
Olvasóim megbocsássanak, amiért elsőnek a csizmát mutattam be. Az írnok engedelmét nem kell kérni, hiszen az ő véleménye szerint a csizmánál kezdődik az ember. Hősünk elárvult, gyámoltalan civilnek érezné magát, ha közönséges polgári cipőben kényszerülne lépkedni a Külvárosi Vasművek RT. udvarán. Javorek Antalban a csizma tartotta a lelket. Vissza