Előszó
Részlet a könyvből:
"Az 1600-as évek közepén járunk. Nagyon szomorú, mit az egykorúak Pest városának szegény lakosságáról, kínba-gondba merült életéről s omladó épületeiről mondanak. Bocatius János kassai polgármester így ír erről:
Az omladék templomok a barmoknak szolgálnak istállókul, a dögök szanaszét hevernek, s büzhödté teszik a levegőt. Oh, szegény Pest, inkább pestisnek kellene téged mondanunk Nincs e városban egy ép ház, mindnyája földig lerombolva hever, a lakosság kevés, s az is a nép alja! Buda visszavétele, az ostrom csak rontotta ezt a helyzetet. A felrobbant puskaporos torony - melynek kövei még a budai partra is átrepültek - s az ellenség ágyúi elpusztították azt is, amit a török épen hagyott. Romhalmaz volt az egész város. Egy-egy piszkos katona-tanya s düledező lóólak voltak az egyedüli építmények.
Lassan azért változtak a viszonyok. Lipót király komolyan szívén viselte a város benépesítését és felvirágoztatását. Külföldről, főképp Németországból iparosokat s mesterembereket csalogatott Pestre, s a családos katonák közül is igen sokat letelepítettek. Telket ingyen vagy nagyon olcsón kaptak. Például a Lipót utcában azt a házat, melyben XII. Károly svéd király szállt meg, egy bizonyos Szabó János uram 6 forintért vette meg. Így aztán érthető, hogy a belvárosi háziurak között miért annyi a kapuőr, muzsikus, napszámos, bakter, pincér, hamuszedő...
Viszont minden betelepülő szinte kizárólag németajkú. Más nyelvű lakosság jó ideig nem is volt a városban. A nevet hát mindenképpen kiérdemelte: Metropolis Hungáriáé Germanica facta est.
Mindenesetre egymás után emelkednek a nagyobb középületek, templomok és magánházak. A török időkben elmenekült szerzetesrendek visszatérnek, sőt újabb rendek is letelepülnek. Ilyen nagyszámú és sokféle szerzetes egy időben egyetlen hazai városban sem telepedett meg. Legelsőként a jezsuiták, azután a pálosok, a domonkosrendiek, szerviták, klariszák, majd a piaristák."
Vissza 
