Hazádnak rendületlenül

Előszó

Részlet a könyvből:

A vidéki kaszinó üvegfalú kis dohányzójában ketten ültek a leszálló koraőszi alkonyatban. Könnyű szél suhogott a püspökkert rozsdáslevelű fái között. Az ablak alatt elhúzódó hosszú terraszra söpörte a hulló leveleket. A fák búcsúzóan bólogattak be a széles ablaksoron. A Bakony fölött haragospiros volt az ég. Visszfénye megtörött a négyszögletes, nehéz diófaasztalon álló kristálykancsó somlai aranyborán s a faburkolatba illesztett színes angol vadászmetszeteken. Két jóbarát beszélgetett csendes őszestébe illő szavakkal, hosszan elnyújtott lábbal ülve a nagy, faragott karosszékekben. Az asztalfőn vitéz Beéry Kálmán huszárezredes, a megye vitézi székkapitánya támasztotta az asztalt s révedezett a faburkolat fölött lógó néhány öreg portrén. Az asztal másik oldalán Ugor Endre gazdapárti képviselő igen figyelmesen vizsgálta az angol csizmájára kötött sarkantyúja egyik taraját. A korosodó ezredes és a harminc évet jóval túlhaladott Ugort meleg barátság s a ló iránt, no meg a fajtájuk iránt táplált egyforma nagy szeretet kötötte össze. Ahogy így egymás mellett ültek: kettőjük közül a képviselő látszott idősebbnek. A piros lovaglómellényből kibuggyanó esarp fölött még sötétebbnek látszott az arca az alkonyati fényben és az orra között kemény és keserű barázda húzódott, ami olyan volt mint egy kardcsapás soha el nem múló hege, ami belülről néha tüzesen fájhat. A másik oldaláról ez az arc mintha egy keveset mosolygott volna ugyanattól a barázdától. Valami rezignált, eltűnő, könnyű félmosollyal.
- Szótalan vagy ma, Bandi öcsém - törte meg a csöndet az ezredes. Vissza