Hefter László

Előszó

Az üvegfestészet - a fontosabb alkotásokat tekintve - lényegében ma is a szakrális művészet körébe sorolható. Bár formavilága a kezdetektől napjainkig sokat változott, feladata döntőrészt ugyanaz maradt, mint korábban volt: időtlen képpé átlényegíteni egy adott tér mondanivalóját a színek és a fény által. A mai művésznek tehát az évszázados technika és technológia írott és íratlan szabályainak betartása mellett kell megvalósítania alkotói elképzeléseit, megfelelni a műfaji követelményeknek.
Éppen ez a szigorú kötöttségeken túl meglelhető korlátlan kifejezési szabadság vonzza Hefter Lászlót; a mindennapokon való teljes felülemelkedés semmi mással ne hasonlítható lehetősége, amely a hagyományokat és szabályokat tökéletesen értő, és azoknak alázattal engedelmeskedő alkotót újból és újból arra készteti, hogy a maga komponálta művészi rendszerben megkísérelje megfejteni a transzcendens fény titkait és eközben kiteljesíteni önmaga művészetét.
Ugyan mi más motiválta volna arra, hogy évekig tanulmányozza a régi mesterek rossz állapotban ránk maradt munkáit, és restaurálásuk sorát vállalva megtanulja tőlük mindazt, ami szóban vagy írásban tovább nem adható: a fény átlényegülését a színes üvegen, legyen az mégoly egyszerű munka, mint egy kabinetképnek nevezett, kis méretű színes üvegköltemény, avagy olyan nagyszabású, szakmai kritériumokat és megrendelői elvárást egyaránt kielégítő, harmonikus képpé ötvöző feladat, mint amilyen egy nagy történelmi múltú, különféle stílusú műemlékekben gazdag templomtérbe és szakrális épületekbe helyezett új ablaksor? Vissza