Pinczehelyi

Előszó

Részlet a könyvből:
"Pinczehelyi Sándor életműve a magyar avantgarde és posztavantgarde egyik modell értékű jelensége. Egyrészről pontosan végigkövethető oeuvre-jében a 70- es és 80-as, majd pedig a 90-es évek művészeti szemléletváltása, a strukturális, analitikus, személytelen definíció-prezentálásra törekvő művészetszemlélettől való eltávolodás és egy új tematika - s ezzel együtt egy új ikonográfia - kialakítására való törekvés, másrészről a művészi munka személyes, sorsszerű, individuális mitológia mint végső pozíció kikristályosodása. Ma, 1995-ből visszatekintve, különösen ez utóbbi mozzanat tűnik meghatározónak: annál is inkább, mert maga Pinczehelyi is egyfajta retrospektív, visszatekintő, összefoglaló magatartást tudatosít az utóbbi évek műveiben. A 90-es évek szinte valamennyi új művében utalásokat találunk korábbi korszakaira, úgy a nyelvi szinten, mint a felhasznált anyagok, motívumok szintjén; szinte valamennyi új mű korábbi motívumokat, sőt korábbi műveinek részleteit, vagy másolatait használja fel, új kontextusba helyezve őket, s a készülés időpontjától eltérő, olykor tudatosan anakronisztikus elemeket építve be az új kompozíciókba. Ezek a legújabb munkák is azt a sajátosan közép-kelet-európai szubjektív-historizáló szemléletet manifesztálják, amit Pinczehelyi már a 80-as évek elejétől kifejlesztett; de itt most még erősebb szerepet kap a tudatos idézés-technika, a kiválasztott anyagok provokatív eklektikája, s a felhasznált részletek, fragmentumok historikus heterogenitása. A motívumok vándorlása a művész „történelmi" vándorútja: az egymástól eltérő korszakok jellegzetes motívumai nemcsak az egyes korszakok történelmi és művészeti szituációját idézik fel, de magának a művésznek a sorsát, mint metaforikus - tehát a közösség számára is jelentéssel bíró, mintegy „példázatként" megjelenő - történetet tematizálják." Vissza