A 111-es

Előszó

Részlet:

Örömtelen életemnek egyik legszomorúbb korszakában a Majestic-szállóban laktam, az első emeleten, a 109-es számú szobában. Cudar állapotban voltam akkor, beteg, milyen beteg! És pénztelen, mennyire pénztelen! Háztartásomat régen föloszlattam, eladtam nagyszerű bútoraimat, lelkemhez tapadt szép képeimet, drága könyveimet, minden kedves holmimat, exotikus utazások fáradságos zsákmányát. Elkártyáztam mindenemet. Évekig fojtogatott a balsors: kártya, börze, lóverseny, csütörtököt mondott minden, amihez hozzányultam.
Amikor a Majestic-szállóba költöztem, a vég végéhez közeledtem. A kaszinóban fűnek-fának tartoztam már, ha mégis akadt valaki, aki megkönyörült rajtam és leült velem kártyázni, vesztettem, mindig vesztettem. Lovaimmal egy nyomoruságos handicapot sem tudtam nyerni. Little Frog, mellyel a derbyre pályáztam, letört, mint gazdája. Kedvenc uzsorásom, az öreg Sonnenstein nagyritkán szóba állt velem még egy ezres erejéig, - kettőt mondott, egy lett belőle - de maradék hitem is haldoklott már. Valami foglalkozás után kellett volna néznem, hivatalt vállalnom, vagy mit, de nem volt hozzá se kedvem, sem erőm... meg aztán, milyen állást kaphattam volna? Semmiféle rendes mesterséghez nem értettem. (Valamikor orvos akartam lenni, apám is az volt, de amikor meghalt és nagy pénzt örököltem, abbahagytam a komoly munkát és beleszédültem a jó életbe.) Vissza