Tollforgatók

Fülszöveg

Kevés olyan színes, mozgalmas korszaka volt Budapestnek, mint a századforduló körüli évtizedek. Ennek a korszaknak is a legeredetibb, legkedvesebb figuráiról szólnak Heltai Jenő remekbe sikerült kisregényei, a Hét sovány esztendő, a Jaugár és Az utolsó bohém.
Kik ezek a regényhősök? Délután ébredő újságírók, akik fél éjszakákat töltenek a reakciókban, azután kavéházról kávéházra járva ábrándoznak vörös hajú színésznőkről, akiket gazdag uzsorások kocsikáztatnak végig a Stefánia úton. Éhező költők, akik esztendők óta írják operett-librettójukat, amellyel egyszer majd híresek és gazdagok lesznek, de mindenki tudja, hogy sem a versek, sem a zene sohasem készül el. Bozontos sörényű ifjú festőtitánok, akik hatalmas történelmi vásznakat festenek - képzeletben -, valójában pedig goromba, de azért jóságos pincérek hiteléből vacsoráznak. Véget nem érő éjszakázások, epekedések kasszírnők és masamódlányok után, de méginkább boldogtalan bárónék szerelmére vágyakozva, akik diszkréten, lefüggönyözött hintókban várnak kedveseikre, hogy azután órákon át kocsikázzanak és csókolózzanak a Víztorony környékén. A téma mindig ugyanaz: szerelmi kalandok és pénzgondok. De a cselekmény mindig más, változatos, izgalmas, megható vagy éppen kacagtató. Egyszer a megélhetésükért bonyolódnak izgalmas kalandokba a "Krajcáros Igazság" - nak nevezett napilap szerkesztői: az író a legfőbb detektív történetekkel vetekedve fokozza az izgalmat, szövi a rejtélyeket. Máskor meg könyörtelen uzsorásokkal folytatnak egyenlőtlen küzdelmet szerelmükért, ágról szakadt kávéházi költők. Meglepő fordulatok, gáláns kalandok, nevettető jelenetek fűszerezik a kitűnő írásokat. Feltárul előttünk a régi Pest kettős arca, nyomora és gazdasága. Megismerkedünk az utolsó bohémekkel, akik cinikusan nyilatkoznak mindenről, de ugyanakkor nyugodt családi élet után vágyakoznak titkon - "kitartott szinésznőkkel", akik húgaik erkölcseire vigyáznak, vagy otthagyják a nyugodt életet szerelmük kedvéért.
Heltai Jenő közvetlen hangú elbeszélő, szellemes gúnyolódó, de írásaiban talán azt a meleg emberséget szeretjük a legjobban, amellyel megérzi hőseiben a jóság és az erkölcsös élet iránt érzett vágyat, felfedezi viszontagságos sorsukban az apró örömöket, melyek elviselhetővé teszik számukra az életet. Vissza