Előszó
Részlet a könyvből:
- Kezét csókolom, aranymadár ! - kiáltozta Cordif úr, Delacruze-né őnagysága szobájába lépve.
S hozzátette:
- Olyan vagy ma reggel, mint egy kislány. Mért vagy ma olyan,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
- Kezét csókolom, aranymadár ! - kiáltozta Cordif úr, Delacruze-né őnagysága szobájába lépve.
S hozzátette:
- Olyan vagy ma reggel, mint egy kislány. Mért vagy ma olyan, mint egy kislány, mondd csak, Simonette?
Delacruze-né továbbra is a díványon heverészett. Elengedte a regényét, amelyet eddig olvasott s egy csekélyke szünet után angyali hangon így felelt:
- Azért, mert szeretem magát, Ferdinánd.
S mindjárt csókra is nyújtotta a nyakszirtjét Cordif úrnak. Merthogy a nyakszirtje árán sikerült megmenteni az ajakát. Aztán parancsolón így szólt:
- Elég!
Amire Cordif úr leült. Minden reggel így maradt pár percig, izgatottan, lihegőn, hogy bámulja a kedvesét, csöndben. Oly szőke volt, olyan nyúlánk, olyan finom, oly bágyatag, hogy csakugyan fiatal lánynak, de már egy kissé hervatag lánynak látszott, olyannak, aki túlontúl sok szonátát játszott odahaza, túlontúl keringőzött a bálokon s túlontúl sok raquette-et nyűtt el túlontúl sok tenniszversenyen. Arannyal hímzett fehér pongyolája, amelynek japános szabású volt az ujja, majdnem vállig engedte látni szűzies, kissé vékony karjait. Kezének kagylóformába zárt és rég betanult gesztusával fürtjeit iparkodott valahogyan rendbeszedni, amelyeket egyetlen, találomra felszúrt csatt tartott össze.
Vissza 
