A honszerző

Előszó

Részlet a könyvből:

Húsz vagy talán már több esztendővel ezelőtt történt, hogy egyik budapesti kaszinóban valaki négyszázezer forintot veszített el kártyán. Hogy melyik kaszinóban, az mindegy. Bizonyos föltételek mellett megeshetett volna akármelyikben. Mert a társadalom különböző osztályainak erkölcsei között elméletben semmi, gyakorlatban pedig csak annyi különbség van, hogy az egyiknek több, a másiknak kevesebb a pénze.
Az illető, aki ezt az összeget elveszítette, tulajdonképpen nem is volt kártyás ember. Hajnal felé vetődött csak a kaszinóba. Valami bálból jöhetett és félóráig álmosan nézte a játékot. Éppen Balázsovics adta a bankot, a matador. Néhány vidéki kurta úrral játszott és egész éjjel csak egypár ezer forint volt a különbözet. Erről a Balázsovicsról sokan titokban meg voltak győződve, hogy hamisan játszik. Fennszóval azonban még senki sem gyanúsította. Bizonyos, hogy a húsz-harmincezer forintot, amelyet valaha ráhagyott az édesapja, a szegedi timármester, olyan jól kamatoztatta a kártyaasztalnál, hogy most már egy milliója volt a bankban. Csöndes, nagyon komoly, hidegen kimért, de udvarias modorú ember volt. Egyedül csak a játéknak élt: ez volt a munkája, de a szórakozása is. Nem volt szenvedélyes kártyás, hanem ennél több: hivatásos kártyás volt. Azt beszélték róla, hogy éjfél utáni egy órakor szokott fölkelni; akkor megfürdött hideg vízben, megitta a teáját és pihent erővel, józan fővel és nyugodt szívvel elment a kaszinóba, ahol a nappali munkától és mulatságtól kimerült, a színházak gázfényétől és a vacsora pezsgőjétől fölizgatott emberekkel kártyázott. Vissza