Assisi Szent Ferenc gyermekkorából

Fülszöveg

"E szavakkal felemelt egy terméskövet, és kitörte a halott egyik fogát. A lovag felakasztotta a bitóra, majd ismét elfoglalta őrhelyét. Látván a reggel közeledtét, a nő előállt kérésével:
- Aztán emlékezz ám, mit ígértél, mert szeretném, ha mindezt nem hiába tettem volna. Épp ezért végy nyomban nőül; én kész vagyok rá. Ebert úr elnevette magát, majd így szólt:
- Kedves hölgyem, azt hiszed talán, olyan feleségre vágyom, aki, miután meghaltam, kiveri a fogam egy kővel, és felakaszt egy bitófára? Hamar állj inkább odébb, mert bizonyos: ha valaki megtudja, mit műveltél itt ma éjjel, nem kerülöd el a megkövezést. Hitvesedet viszont nyugodtan rám bízhatod; buzgón fogok őrködködni felette..."
"Vacsora után, ameddig csak ürügyet talált rá, a szobában maradt. A három idősebb hölgy visszavonult a hálófülkébe, a szép nő azonban maradt, leült az asztalhoz, és írni kezdett. Casanova végre elkészült a pakolással, és most már valóban mennie kellett. Tétován ácsorgott az ajtóban.
- Mire vár még? - kérdezte az amazon.
- Nagyságos asszonyom, még nem vetette le a csizmáját, s így aligha tud lefeküdni.
- Vagy úgy, ön akarja lehúzni? Ne fáradjon miattam ennyire!
- Ez a dolgom, nagyságos asszonyom.
Letérdelt elé a padlóra, s míg a hölgy látszólag tovább írt, lassan és gondosan lehúzta lábáról a fűzős csizmát..."
"Egy áprilisi reggelen tíz férfi jelent meg Kremna kapujánál, akik észrevétlenül jöttek föl a meredek hegyi úton. Hangtalanul elfoglalták a kaput, és komoly ellenállás nélkül kitűztek rá egy vörös zászlót, majd jót kacagva hagyták, hogy a két halálra rémült őr kereket oldjon. Röviddel ez után Lydius egész serege felvonult a hegyoldalon. Vezetőjük elöl lovagolt egy öszvéren, haragos fekete szemű, szép, barna ember volt. Némán intett néhány éneklő és tréfálkozó emberének, hogy maradjanak csöndben. Figyelmesen szemlélte az utat és a merészen a szakadék fölé emelkedő hegyi várost. Jól tudta, hogy élete legnagyobb kalandja elé néz, és hogy ezek közül a falak közül vagy dicső győztesként, vagy holtan kerül ki. Töprengve nézett fel a magas oromra, talán megsejtette szívében a szerencse forgandóságát, mégis hideg és elszánt maradt, mert nem ismerte a félelmet. Titokban elfogta a büszkeség, hogy ő, az apátlan kalandor úrként léphet be egy megerősített római városba..." Vissza